Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az oszét nép nemzetté válása

2013.01.18

 

„Az oszétek nem nagy nép, szám szerint mintegy félmilliónyian laknak a kaukázusi hegygerinc lejtőjenek centrális részén.” – írja V. I. Abaev,az oszétek egyik legnagyobb és leginkább meghatározó tudósa abban a cikkében, amelyben Koszta Hetagurov érdemeit méltatja születésének századik évfordulója alkalmából.

A méltán ünnepelt Koszta Hetagurovot, akit az oszét nép apraja-nagyja csak Kosztának nevez (meg hivatalosan és szakcikkekben is gyakran fordul elő így a neve), a tudomány is úgy tartja számon, mint az oszét nemzeti öntudat megteremtőjét. Abaev cikkének bevezetőjében tehát az oszéteket „nép”-ként és nem „nemzet”-ként határozza meg. Koszta sokrétű életét, szerteágazó és univerzális tehetségét úgy méltatja, mint aki mindenerejét arra fordította, hogy szeretett maroknyi népe a nemzetek sorába emelkedjék. S ezt el is érte. Őmaga eközben nemzeti ideállá, az oszét nemzetet megtestesítő hazafivá vált

Napjainkban a nemzette lett oszétek sajnálatos módon a világ figyelmét úgy is felkeltették, hogy más szomszédos nemzetekkel és nemzetiségekkel együtt a nagyhatalmak ütközőpontjába kerülve nehéz, véres hónapokat, éveket éltek át. A mi érdeklődésünket külön is felkelti az, hogy az egyre szélesedő magyar-oszét tudományos kutatások az oszét-jász rokonság meglétét megerősítették, részleteiben mindinkább feltárták.

Az oszét nép nemzette válásában nagy szerepet játszó, a nemzeti ideált megfogalmazó, életével is hitelesítő Koszta Hetagurov hatása tehát ma is elő és kézzelfogható. Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy ő egy hosszúfolyamat befejezője csupán. A nemzetté váláshoz vezető hosszú és rögös útbemutatása, néhány meghatározó tényező részletesebb feltárása is módfelett tanulságos. Jelen írás feladata az, hogy az út végén nem összeroskadó, hanem Koszta Hetagurov koronáját megérdemlő, sok sebből vérző oszét néptörténetének néhány stációját valamennyire megismerjük. A korona így még fénylőbbé és több erőt kisugárzóbba, fényesebbé válhat.

 

A nemzet fogalmáról

A nemzet fogalmát az újkori történeti fejlődés teremtette meg. Az újkori nemzet fogalom jellemzőit a francia forradalom hármas jelszava, a feudális és rendi kötöttségektől való szabadulás alakította ki.

Ugyanakkor Európában a mai napig nincs egységesen elfogadott fogalom a „nemzet”-re. Sok európai nyelvben nincs is szó a nemzetre. Kontinensünkön a fogalom nemzetenként, közösségenként rendkívül képlékeny és szubjektív fogalomnak tekinthető. Amikor egy nép nemezetté válásának folyamatát vizsgáljuk, figyelembe kell vennünk a vizsgált nép sajátos, önmaga értelmezte történetét, azt, hogy mit emel ki, mint legfontosabb meghatározó tényezőt, mit tart fontosnak. Nem vonatkoztathatunk el a mindenkori környezettől, a nép meglévő vagy kivívandó státuszától, politikai önállóságától sem. Az önálló nemzet fogalma ugyanis politikai eszköze, fegyvere is annak a harcnak, amelyet egy nép az identitásáért folytat. Az újkorban a nemzetként való elismerés betetőzése az identitásért folytatott harcnak.

 

Vannak olyan feltételek, amelyek valamennyi nemzetről alkotott fogalomban megvannak. Ezeket kell keresnünk, ha az oszétok nemzetté válásának folyamatát akarjuk bemutatni. Ezek megléte dönti el, hogy népnek vagy nemzetnek tekinthető-e az alig több mint félmilliós oszét populáció.


Ha tudományos definíciót akarunk kapni a nemzetről, akkor támaszkodhatunk Kósa Lászlónak a Magyar Néprajzi Lexikonban megjelent két meghatározására. Az első a Nyugat-Európában, főként francia és német területen meghonosodott álláspont foglalata, miszerint a nemzet az állampolgárok közössége, amelyet állami keretek tartanak össze és magas fokú politikai és kulturális szervezettség jellemzi. Ez a felfogás uralkodott Magyarországon is a reformkorban és a dualizmus korában. A másik definíció szerint „a nemzet olyan történetileg kialakult tartós etnikai közösség, melyet általában egységes terület és gazdasági élet, azonos nyelv és kultúra, valamint az ezek lapján közösségben megnyilvánuló pszichológiai jellegzetességek és sajátosságok jellemeznek.” (Kósa L., 1980. III. 706.)

 

Ez utóbbi meghatározás jobban alkalmazható a kelet-európai etnikumokra, éppen ezért ebből kiindulva fogjuk vizsgálni az oszét nép nemzetté válásának folyamatát.

 

Ahhoz, hogy nemzetről beszélhessünk, meg kell ismernünk a nép és az etnikum fogalmát is. Az emberek tömegéből ki kell rajzolódnia egy olyan genetikailag összetartozó csoportnak, amely egy adott térben jelenik meg, közös nyelvet beszél, kultúrája nagyjából azonos, és önmagát megkülönbözteti más csoportoktól, vagyis rendelkezik „mi”-tudattal.

Fontos, hogy az önmeghatározáson túl (identitás tudat) a vele érintkező más népek számára is bizonyos egységként jelenjenek meg.

A nemzet fogalma tehát magába foglalja a nép fogalmának legfontosabb kritériumait, ugyanakkor számos új vonással gyarapodik.

A következőkben számba vesszük azokat a tényezőket, amelyek a néptől a nemzetté válásig jellemezték az oszétokat a XIII. századtól egészen napjainkig.

 

 

Az oszét nép kialakulása

Az oszét-jász etnikum neve először as, az, ászi, ász, asija alakban tűnik fel a különböző forrásokban. Az ász törzsek először Közép-Ázsiában, a Szirdarja folyó mentén alapítottak birodalmat. Belső viszonyaikról keveset tudunk, de az biztosnak látszik, hogy a kínai, görög és perzsa források említette Kangkü és Horezm területén éltek. Tulajdonképpen a kelet-iráni nyelvű horezmiek egy törzsének tekinthetők, akiknek közeli rokonai a szkíták (szakák), szogdok, baktriaiak és pártusok.

 

Az I. században a hunok támadásának következményeként nyugatra vándoroltak, a Kaukázus északi előterébe, ahol magukba olvasztották a kobáni kultúra népét.

Új hazájukban létrehozták Alániát. Forrásaink megemlítik az alánok népén belül a duhsz-asz és tuval-asz törzseket, az orosz források pedig – a sajátos szláv ejtés miatt – jászoknak nevezik őket. Alánia éppen megerősödőben volt, amikor feltűntek a térségben 1055 táján a nomád kunok és megállították terjeszkedésüket. Alánia azonban nem bomlott fel, mert stabil feudális államnak számított a korszakban.

Nem sokáig tartott azonban Alánia békés fejlődése, mert 1220 táján újabb ellenséges nép tűnt fel: a mongol-tatárok. 1222-ben a kunokkal szövetséges alán-jászok vereséget szenvedtek a gyorsan előretörő mongoloktól. Ekkoriban a kunok és az alánok egy része a Kárpát-medencébe költözött.

Az alánok Kaukázusban maradt töredékei a tatárjárás után foglalták el mai, végső helyüket, a Kaukázus középső részén. Egy részük délebbre, a magas hegyek közé húzódva, közvetlen kapcsolatba került a grúz királysággal. Önálló államot már nem tudtak létrehozni az alán-oszétok, beékelődtek a Kaukázus számos kis népe közé, amelyek jó részének szintén nem volt önálló állama. E kisebb népek anyagi és szellemi kultúrája sokban hasonlított, s hasonlít ma is. Éppen ezért beszélhetünk egységes kaukázusi kultúráról.

A XIV. századra az oszét nép földrajzi helyzete stabilizálódott, megteremtődött egy körülírható terület, s egy meglehetősen stabil népességi környezet, amit majd csak évszázadok múlva zavar meg az orosz terjeszkedés.

Az oszétok szomszédai a korszakban: északon az oroszok, keletről az ingusok és csecsenek, délről a grúzok, nyugatról a kabardok és balkarok. Rajtuk kívül erős kapcsolatban álltak az adigékkel és cserkeszekkel, valamint az abházokkal és karacsajokkal.

 

Az oszétok nagyjából egységes nyelvet beszéltek, a kelet-iráni nyelvek közé sorolható oszétot, melynek mai napig két fő dialektusa az iron (ez az oszétok saját neve is) és a digor. Egyes kutatók szerint harmadik nyelvjárásnak tekinthető a Dél-Oszétiában beszélt tual. A digor archaikusabb mint, a legtöbb oszét által beszélt iron. A XIX. Században az iron lett az irodalmi nyelv.

 

A szomszéd népektől az oszétokat jól elkülönítette vallásuk is. Többségük keresztény volt – még ha csak névleg is – és legkorábban már a IV. században találkoztak az alánok a kereszténységgel. A kereszténység lassan terjedt el az alánok körében. Elsősorban grúz, örmény és bizánci térítők járták Alániát. Bizánc azért is szorgalmazta az Észak-Kaukázus krisztianizálását, mert megjelent a térségben erős ellenfélként az iszlám és a zsidó vallás. Az előbbit főként a török ajkú népek, utóbbit a kazárok követték. A XIII. századi mongol-tatár invázió után az oszétok elvesztették kapcsolataikat Bizánccal, így csökkent a keresztény befolyás is. Ennek is köszönhető, hogy kialakult a sajátos oszét vallásosság: a kereszténység és az úgymond pogány kultuszok keveredése.

A körülírható földrajzi térség, a közös nyelv és a közös vallás elegendő volt arra, hogy az oszét népet a kívülállók is külön népnek tekintsék,

Új folyamatokat a Kaukázus népeinek életében I. (Nagy) Péter orosz cár indít el azzal, hogy 1723-ban elfoglalja Bakut és a Kaszpi-tenger nyugati partvidékét, utódai pedig a Kaukázus megszerzéséért folytatnak majd egy századon át tartó véres harcokat.

 

 

Az oszét nép nemzetté válása

A nemzetté válás folyamatát külső erők indítják el. Oroszország terjeszkedése olyan folyamatokat indított el, amelyek elengedhetetlenül szükségesek voltak az oszét nép megmaradása érdekében. A kaukázusi orosz terjeszkedésben fontosabb szempont volt a gazdasági érdekeknél a katonai szempont, a Kaukázus ugyanis jólvédettséget jelentett az Orosz Birodalomnak. Az oroszok a hódítás során beavatkoztak a kaukázusi népek harcaiba, illetve városokat (katonai erődöket) alapítottak, ahonnan hol az egyik, hol a másik harcoló felet támogatták.

Mozdok lett az oszét föld meghódításának legfontosabb kiinduló pontja. Ez a katonai erődítmény oszét és orosz föld határán feküdt. Mozdok nemcsak stratégiailag fontos pont, hanem kulturális bázis is. Itt létesítik az első oszét nyelvű iskolákat, könyvtárakat, kulturális intézményeket. Fontos koncepciója volt az orosz politikának, hogy a meghódított területeken ki kell nevelni az őslakos népekből egy oroszokhoz hű, orosz szokásokat is elsajátító birtokos és értelmiségi réteget, támogatni kell feltörekvő tagjaikat, családjaikat. Ugyanakkor meg kell nekik adni minden lehetőséget arra, hogy saját nyelvüket és kultúrájukat is fejlesszék, otthon érezhessék magukat.

Ezt követő lépés az orosz telepesek lassú beszivárgása a meghódított területre, majd keveredése (összeházasodása) a helyi vezető réteggel. Mivel az oszétok többsége keresztény volt, ezért nem volt sok akadálya a vegyesházasságoknak. Keményebb diónak bizonyult a muszlim népekkel való ilyen kapcsolatteremtés (cserkeszek, dagesztániak, csecsenek).

 

Mindezek mellett az állandó katonai jelenlét, s késöbb a polgári berendezkedés, a közigazgatás kialakítása, a birodalomba való betagozódás a legfontosabb lépés. Ez egyben egy leendő Oszétia, egy oszét államiság kialakítását is jelentette, pontos határokkal.

 

Az oszétok helyzetét nagyban meghatározta, hogy keresztények voltak, a Kaukázus központi részén éltek, s az hogy nem volt államiságuk ekkoriban. Lényegében vérségi csoportokra oszlottak, akiket a közös nyelv, a vallás és a kultúra tartott össze. Az oroszoknak a térségben való megjelenése annak belátására késztette az oszét nemzetségfőket, hogy előbb-utóbb az oroszok lesznek az urak a térségben, s megmaradásuk érdekében nem ellenállni, hanem velük inkább kiegyezni kell. 1749-1752 között az oszét egyházi vezetők küldöttséget is küldtek Pétervárra, hogy egyezkedjenek az oroszokkal. Tehát az oszétok maguk hódoltak be és így ellenállás nélkül teret engedtek az oroszoknak. Az oroszok pedig birtokba vették az oszét földet, katonai erődöket építettek, megkezdődött az orosz telepesek lassú beszivárgása.

Az oroszok oszét földön való ilyetén térnyerése meggyorsította Grúzia hódoltatását is.

Ekkoriban létesült két fontos erődítmény (város) Oszétia területén: Vlagyikavkaz és az északi határon Mozdok. 1784-ben Vlagyikavkaz már az újonnan szervezett Kaukázusi Főkormányzóség székhelye. Orosz állami hivatalnokok serege tódul ide, létrehozván a közigazgatást, az oszét területeket kisebb körzetekre osztották, létrehozva egy oszét államot az Orosz Birodalmon belül. 1787-ben már oszét nagykövetet neveznek ki.

Az új orosz vezető réteg által idehozott idegen világ vonzóvá vált a feltörekvő oszét családok szemében, és az oszétok elkezdtek tömegesen városba költözni. Egy ideig arra kényszerültek, hogy maguk is úgymond „orosszá legyenek”, ám néhány évtized múlva tudatosulni kezdett bennük – épp az oroszok jóvoltából – saját nagy múltú kultúrájuk, ennek értékei, s elkezdődött egy lassú nemzeti ébredés, aminek vége a nemzetté válás lett. Ahhoz hogy ez sikeres legyen, meg kellett bizonyos feltételeket teremteniük.

Az oszét népnek saját írásbeli kultúrája nem volt. Elevenen élő, dicső múltjukat feldolgozó hősénekekben, mítoszokban, mondákban és eleven családi, nemzetségi szokásokban nem volt hiány. Ennek köszönhető hogy az orosz kutatók érdeklődését hamar felkeltette ez a páratlan szóbeli kultúra, s különböző utazók készítettek leírásokat a tájról és a népről. Mozgásukat megkönnyítette, hogy az oszétok keresztények, így befogadóbbak voltak, mint a térség muszlim népei. Megkönnyítette a kutató expedíciók dolgát az is, hogy a Kaukázus minden népénél szent volt a vendégbarátság, ezért az idegent, aki betért házukba, szinte testvérnek tekintették. Kutató expedíciók egész sora indult a XVIII. Században a Kaukázusba.

A kutatók, az ide száműzött, vagy itt katonai szolgálatot teljesítő orosz írók és költők (Lermontov, Puskin, Gribojedov, Tolsztoj) átviszik a köztudatba azt, hogy létezik egy magas szintű és igen nagy múltú kaukázusi kultúra, mely az emberiség közkincse.

A mind szélesebb körben elterjedő vélemény, a róluk készült népszerűsítő és tudományos cikkek irányítják önmagukra a figyelmet, s lépnek az idegenek nyomába oszét származású, saját múltjuk iránt immár komolyan érdeklődő kutatók is.

 

Fokozatosan kialakult az írásos oszét kultúra, mely végül egy világhírűvé vált, tudatosan megszerkesztett, de élő szövegeket tartalmazó eposzban, a Nart-eposzban fogalmazódott meg. Ez a mű egy sorba került a homéroszi eposzokkal, a Nibelung- és Roland-énekkel, a Kalevalával és a Kalevipoeggel.

Meglétéről először 1812-ben adnak hírt. Azóta pedig óriási oszét, orosz és nemzetközi irodalma támadt. Ma is élő szokások, hiedelmek, kultuszok és társadalmi intézmények visszavezethetők a Nart-eposzban megőrzöttekre. A homéroszi eposzok több közismert motívuma, története csakúgy szerves része a Nart-eposznak, mint a szkíta-szarmata hitvilág számos eleme.

Az oszétok számára a Nart-eposzban a múlt a jelen táplálójává, a nemzeti identitás részévé vált. Életükben, kultúrájukban ugyanazt a szerepet tölti be, mint a szintén megkésetten nemzetté váló finnek és észtek nemzeti eposzai. Mai kultúrájuk minden területén ez jelenti az alapokat, s ez ad a modern oszét civilizációnak félreismerhetetlen oszét karaktert.

Egy nemzet kialakulásban fontos mérföldkő a saját nyelvű írásos kultúra kialakulása. A grúzok voltak az elsők, akik megkíséreltek ábécét, oszét nyelvű könyvet adni az oszétoknak, a grúz ortográfia módosításával. Kiemelkedő alakja volt ezen törekvéseknek Ivan Jalguzidze, aki oszétul, grúzul és oroszul egyaránt jól beszélt. 1802-ben grúz írásra alapozott ábécét adott közre az oszétok számára. 1821-ben pedig oszét nyelvű tankönyvet jelentetett meg. Jalguzidze könyvei megvetették az oszét nyelvű írásos kultúra alapjait. Grúziában és a dél-oszét területeken alakultak oszét nyelvű iskolák, és képződni kezdett egy vékonyka oszét értelmiségi réteg. Hogy mégsem ebbe az irányba fejlődött tovább az oszét írásos kultúra, s a grúz hatás egyre gyengült, majd idővel a grúz írásképre alapozott oszét írásbeliség el is tűnt, annak oka az, hogy Oroszországnak sikerült Grúziát is uralma alá gyűrni.

A városokban az oroszok iskolákat építettek, így kialakulhatott az oszét értelmiségi réteg. Egy idő után már nemcsak orosz, hanem oszét nyelven is ellehetett sajátítani az alapvető ismereteket.

Az oszétok szempontjából fontos szerepet kapott Mozdok, Vlagyikavkaz és késöbb Koszta Hetagurov működése miatt Sztavropol. Vlagyikavkaz lett a terület központja. Az ide telepedő orosz polgári lakosság, hogy otthonosan érezze magát, kulturális felfrissülést hozott a városba. Színházak, újságok, magasabb fokú iskolák, könyvtárak jöttek létre, ahol természetesen az orosz nyelv dominált. Vlagyikavkaznak a térségben meghatározó szerepét növelte az 1862-ben megnyílt vasút, és az 1863-ban Tiflisszel (Tbiliszi) létesített távíró.

Ezek a változások az északi oszét területeken már eldöntötték, hogy a kezdetben Grúziából kiinduló, grúz kultúrára alapozott eddigi törekvések semmivé lesznek. A déli területeken el is sorvadtak hamarosan az anyanyelvű iskolák. Döntő tényező volt az is, hogy a grúz területhez közel eső dél-oszét régió lakossága sokkal távolabb állt a polgári kultúrától, mint az északiak. A déli régió minden tekintetben fejletlenebb volt, így kevés realitása volt annak, hogy itt teremtődjék meg az az írásos kultúra, amely összefogja az oszét népet és nemzetté emeli. A vezető szerep a nemzetté válás folyamatában tehát egyértelműen az északi oszét, orosz befolyás alatt álló területé lett.

 

Az egyre szélesedő, városban megjelenő oszét származású értelmiség, melynek csak orosz nyelven volt módjában birtokba venni a magasabb szintű kultúrát, lassan hiányolni kezdte, hogy nemzeti nyelvén nem tud megszólalni. Az, hogy milyen irányba fejlődik és milyen jellegű lesz az oszét írásos kultúra, eleve eldöntötte az, hogy 1801-ben Oroszország meghódította és protektorátussá tette Grúziát. Ettől kezdve érvényesült az orosz befolyás.

1844-ben kiadták az Oszét Grammatikát, mely már cirill betűs írással készült, s az egész oszét területen ezt használták. Ezzel egyértelművé vált, hogy az orosz ortográfia fog érvényesülni. Az ekkoriban sorra megnyíló oszét iskolákban ezt a cirill betűs oszét írást alkalmazták. Lassan megteremtődtek az oszét köznyelv és irodalmi nyelv alapjai. Ennek alakításában olyan nagy szaktekintélyek vettek részt, mint Pfaff, Miller, Kovalevszkij és végül Hetagurov. Megkezdődött a vidéki oszét értelmiségi réteg megalapozása is. A század végén a középfokú iskolába már százon felüli létszámban járnak oszét származású diákok. A századfordulóra már 6000 gyerek jár oszét iskolába. Nem elhanyagolható a sajtó szerepe sem a nemzetté válás elősegítésében, még akkor sem ha orosz nyelvű volt.

A közszájon élő Nart-eposz és egyéb mondák tudatosítása, az oszét nép és nyelv történetének pontosabb megismerése az egyre szélesedő iskolai oktatás segítségével azt eredményezte, hogy kialakult egy új közfelfogás, amit már a nemzeti tudat alapjának tekinthetünk, s amely összefogta az oszét népet. Előkészítette azt, hogy majdan egységesen népként léphessenek fel.

 

A közkönyvtáraknak igen nagy szerepe volt az oszét nemzeti kultúra kialakításában és terjesztésében. Itt hozzáférhetővé váltak nem csak az orosz, de a nyugat-európai és oszét nyelvű publikációk is. V.F. Miller és M.M. Kovalevszkij kutatásai így eljuthattak az oszét értelmiséghez, s ezek tudatuk részévé váltak. Sokan tettek közzé orosz nyelvű újságokban népéleti leírásokat, szokásokat, helyi mondákat, éppen  e jelentős tudósok kutatásainak példáját követve. Az oszét nemzeti ébredés kovászává vált a szkíta-alán származás, a kereszténység korai felvétele, a Nart-eposz mondáinak gyűjtése. Miller, a híres folklorista, orosz-német származása ellenére az oszét nemzeti ébredés élharcosává vált. Ő volt az oszét kultúra gyökereinek felfejtője, nemzetközi megismertetője, az oszét történeti tudat megalapozója.

 

Az oszét nemzeti ébredés másik nagy alakja az oszétok nemzeti költője, az 1859-ben született Koszta Hetagurov. Oszét és orosz nyelven egyaránt írt verseket. Versei az oszét földről, az oszét életről, a nép szabadságvágyáról szólnak, de a folklórban gyökeredző monda, mese sem hiányzik. Az 1880-as években írta legkiemelkedőbb verseit. Az oszét ifjúság vezérének tekintette.

Az 1890-es években Hetagurov Sztavropolban él, ott szervezi a kulturális életet, publikál, koncerteket és irodalmi esteket szervez, könyveket jelentet meg és tudatosítja az oszétekben, hogy milyen hatalmas és mély gyökerű kultúra birtokosai. Felhívja a figyelmet az oszét anyanyelv fontosságára, ápolására, arra hogy a jövendő nemzedékeknek létre kell hozni egy magas színvonalú, a hagyományokban gyökerező írásbeli nemzeti kultúrát. Egy idő után megnyilatkozásait nem nézik jó szemmel a hatóságok, mert orosz hódítókról, az oszét nép elnyomásáról ír. Az oszétok körében rendkívül népszerűvé vált, követői is támadtak.

 

1899-ben jelenik meg Hetagurov legjelentősebb műve, az Oszét Líra. Ez a dátum tekinthető az oszét irodalmi nyelv megszületésének. Munkássága nyomán a legtöbb oszét által beszélt iron nyelvjárás lett az irodalmi- és köznyelv.

Hetagurov munkássága révén terjedt el széles körben az új oszét történeti tudat, ő teremti meg költészetével az eszményi oszét embert, a hős, kemény, harcos, igazságért és szabadságért küzdő férfit,  a mindenben társ nőt, aki művészetekre (ének, tánc) fogékony, amellett tud küzdeni, áldozatokat hozni (anyatípus) és mindenben határozottan dönteni.
Az oszét nyelven való modern gondolkodás, életforma Koszta Hetagurovnak köszönhető.

Az új oszét nemzettudat része lett az oszét nép genezise, vagyis szkíta-alán illetve őskaukázusi (kobáni kultúra) eredete; Alánia, mint korai saját államuk; a Nart eposz; a kereszténység és saját mitológiájuk összeolvadása. Mindez a tudományos kutatás révén vált közismertté, s vált a szélesebb oszét népesség számára nemzettörténetté, igazi oszét jellegzetességgé.

 

A XX. században is gyarapodott az oszét nemzettudat új elemekkel. Ilyen volt az 1917-es polgárháborúban való részvétel, a félig oszét származású Sztálin felmagasztalása, benne a vitézségi erények, a férfiasság és keménység tisztelete, a második világháborúban a kaukázus védelme, amelyben oroszlánrélszt vállaltak a földjüket védő oszétok.

Tárgyi kultúrájuk – még városi családoknál is – lakásban való elhelyezése, kifejezi oszét voltukat. Idetartoznak olyan tárgyak, mint a perzsaszőnyeg, régi fegyverek, ivókürtök, az ősök képei, a népviselet. A tárgyi kultúra része az Oszétia számos pontján fennmaradt régi lakótornyok, erődítmények, különleges sírhelyek és temetők (pl. Dargavsz), templomok és kolostorok maradványai, az ősi oszét vallás szentélyei.

A nemzet fogalmához hozzátartozik az önálló államiság. Ez az oszétok esetében soha nem valósulhatott meg tisztán, hiszen előbb az orosz, majd a szovjet birodalom része volt területük, változó mértékű önállósággal. Észak-Oszétia-Alánia Köztársaság napjainkban is az Oroszországi Föderáció része, Dél-Oszétia pedig önálló állam, ám ezt a függetlenséget a legtöbb ország nem ismeri el.

Már az elődök bölcsen látták, hogy a nagy birodalmak ütközőpontjában egy kis lélekszámú nép önállóan megmaradni nem tud, s maguk mentek a dolgok elébe, ajánlották magukat a cár oltalmába, hogy megmaradhassanak, s népként ne őrlődjenek fel az állandó nagyhatalmi harcokban. Ennek fejében viszonylagos béke korszaka köszöntött rájuk. Korlátozott lehetőségek között alakíthatták ki nemzeti sajátosságaikat, tudatukat. Ennek ez a sokfelé tekintés, egy nagyhatalommal való megalkuvás is tartozéka, s jellemzője az oszét nemzeti tudatnak, beidegzett magatartásnak. Amikor az oszét nemzeti sajátosságokat elemezzük, vesszük szamba jellemzőit, ezt tudomásul véve beszélhetünk nemzetről, szabadságról, függetlenségről, megtartó hagyományokról.

 

Kronológia

1722-1723. I. Péter elfoglalja Bakut és a Kaszpi-tenger nyugati partvidékét

1745. Megalakul az oszét egyházi komisszió

1749-1752. Oszét követség Péterváron

1763. Mozdok alapítása

1766. Mozdokban megnyílik az oszét iskola

1770-1772.; 1774. Orosz expedíciók Oszétiában

1774. Oszét-orosz tárgyalások Mozdokban. Észak-Oszétia orosz fennhatóság alá kerül.

1781. Antifeudális felkelés Digoriában.

1783. Vlagyikavkaz alapítása

1784. A Kaukazusi főkormányzóság létrehozása.

1795. Napvilágot lát az első oszét nyelvű könyv.

1798.  Megjelenik az első cirill betűs oszét könyv Mozdokban.

1801. Grúzia orosz protektorátus lesz.

1802. Jalguzidze, I. megszerkeszti grúz íráskép szerint az oszét ábécét.

1812. Először adnak hírt a szájhagyományként élő Nart-eposzról.

1820. Tifliszben megjelenik Jalguzidze, I. által összeállított írással az első oszét nyelvű tankönyv.

1823. Parasztok megmozdulása Alagirban.

1844. Megjelenik Segreva, A. Oszét Grammatikája

1848. Vlagyikavkazban megnyílik a „katonai nevelőintézet”.

1852. A Szadonszka bányaipari méretű kiaknázásának kezdete.

1853. Az alagiri ezüstfeldolgozó üzembe helyezése.

1859. október 15. Koszta Hetagurov születése.

1859. Vlagyikavkazban megnyílik a hegyi körzeti tanintézet.

1862. Vlagyikavkazban megnyílik az első közkönyvtár.

1863. Vlagyikavkaz a Terszki terület központja lesz.

1871. Vlagyikavkazban megnyílik az első színház.

1879. Miller, V. F. Észak-Oszétiába utazik.

1883. Kovalavszkij, M. M. első gyűjtőútja Oszétiában.

1899. Megjelenik Koszta Hetagurov „Oszét folklór” című műve, ami megteremti az oszét irodalmi nyelvet.

1924. július 7. Önálló állam lesz Szovjet Oroszországon belül Észak-Oszétia Köztársaság.

1991. november 28. Grúziából kiválik és független állam lesz Dél-Oszétia Köztársaság.

 

Forrás

Szabó László: Az oszét nép nemzetté válása. In: Jászsági Évkönyv, 2009.

Dumézil, G.: Mítosz és eposz. Gondolat Kiadó, Budapest, 1986.

Boros János : A Kaukázus a népek hegye. Budapest Gondolat Kiadó, 1980.

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.