Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az alánok származása

2013.01.10

Az alánoknak származásáról szóló irodalomban két alapvető irányzattal találkozhatunk. Az egyik közülük azon a meggyőződésen alapul, hogy az alánok helyben – autochton módon – alakultak ki, s ennek alapjául a szarmata világ, elsősorban az Ázsiai Szarmatia tekinthető. Mások a migrációs koncepcióhoz ragaszkodnak, amely az alán szövetségnek a keleti szkíta világból való kialakulását, a szarmata területre érkezését, majd bizonyos idő múlva a vezető helyzetének a kivívását hirdeti. Ennek a két irányzatnak jelentős számú változata létezik, amelyeket a szerzői különféleképpen árnyalnak. Azonkívül ennek a problémának a megoldásában egyes kutatók semleges helyzetet igyekeznek elfoglalni, az alánok kialakulásában mind a migrációs, mind az őslakos meghatározók jelenlétét meglátva.

 

K. F. Szmirnov arról alkotott véleményt, hogy az alánok az egymással közeli rokonságban levő szarmata törzsek között fejlődtek ki, s a nézetét egy sor kutató vallotta magáénak és fejlesztette tovább (K. F. Szmirnov, 1950. 108. o.). Az alánok helyi szarmata kialakulásának az eszméje a legvilágosabban J. Sz. Gaglojti munkáiban fogalmazódik meg, aki gyakorlatilag negyven esztendőn át foglalkozott evvel a témával. Az alapvető állításai még a kandidátusi disszertációjában és az ezután megjelenő könyveiben fejtette ki. Alánok alatt a jazigok egymás közötti rokonságban levő szarmata törzseit kell értenünk, a roxolánokat, aorszokat, szirákokat, alanorszokat, akik a kelet-európai sztyeppéken és az Észak-Kaukázusban élnek. Az észak-kaukázusi alánok kialakulásában különleges szerepet szánt az aorszoknak. J. Sz. Gaglojti úgy tartotta, hogy az alánok abból a törzsi szövetségből származtak, amelynek az élén az aorszok álltak. A törzsek átcsoportosulásának eredményeképpen a vezető helyet az alánok foglalták el, miután eltűntek az aorsz, szirák, alanorsz törzsi elnevezések, de továbbra is megőrződtek a jazigok és a roxolánok nevei, mint az alánok megnevezésének a változatai (J. Sz. Gaglojti, 1964. 15. o.; 1966. 61–67. o.).

 

Gaglojti szerint a «szarmata» népnév ... a Kr. e. utolsó két évszázadban és Kr. u. az első évszázadokban gyűjtőnévnek tekinthető, elsősorban az egymással rokoni kapcsolatban levő jazigok, roxolánok, aorszok, szirákok és alánok számra, akik a tulajdonképpeni szarmata etnoszt alkották” (J. Sz. Gaglojti, 1995. 49. o.).

 

V. A. Kuznyecovnak az alánok származásával kapcsolatos véleménye abban különbözik J. Sz. Gaglojti nézetétől, hogy azoknak a sokrétegű etnikai rétegeződésén alapul. Benne az alánok kialakulásában nemcsak a közép-ázsiai népek részvétele deklarálódik, hanem kísérlet történik közülük néhány szerepének a megvilágítására is ebben a folyamatban. Az adott problémák megvilágításának egyes mozzanataiban V. A. Kuznyecov és J. Sz. Gaglojti szemlélete azonos.

 

 V. A. Kuznyecov, mint J. Sz. Gaglojti is. az alánok származásának a kérdésében nagy

jelentőséget tulajdonít az aorszoknak, akik archeológiai feltárások alapján a prohorovói kultúra képviselői. Ebben a vonatkozásban V. A. Kuznyecov K. F. Szimonov verziójához ragaszkodik, amely szerint a Dél-Uralvidék korai prohorovói emlékeit a protoaorszokkal kell azonosítanunk. V. A. Kuznyecov, különböző kutatókra hivatkozva, kiemeli, hogy a prohorovói kultúrában olyan vonások is jelen vannak, amelyek Közép-Ázsia szaka–masszageta körének a kultúrájára jellemzők, és nem zárták ki, hogy «az aorszok valamilyen csoportja belépett a masszageta szövetségbe» (V. A. Kuznyecov, 1992. 13. o.).

 

 Az aorszok és az alánok rokonsága V. A. Kuznyecov szerint, a Ptolemaiosz által említett «alanorszok» népnév összetételéről is tanúskodik, amely átmenetinek tűnik, látszólag a nomád szövetség vezetésének átformálódása idejére, amelynek az élén először az aorszok, azután pedig az alánok állottak. Ezen események után, amelyek konkrét határának V. A. Kuznyecov állítása szerint a Kr. u. 49. esztendő látszik, az aorszoknak és a szirákoknak az említése eltűnik a történeti krónikák lapjairól. Azokon a területeken, ahol korábban az aorszok és a szirákok helyezkedtek el, az alánok jelennek meg, a nomádok csoportjainak előzőleg az «alánok» közös név alatt végbement egyetlen etnopolitikai szövetséggé való egyesülése bizonyítékaként (V. A. Kuznyecov, 1992. 19. o.). Minden kijelentése pontosan megfelel J. Sz. Gaglojti koncepciójának.

 

Igaz, hogy V. A. Kuznyecov nem ilyen egyértelműen közeledik azon kérdéshez, hogy megtörtént-e a népesség váltása a kelet-európai sztyeppén vagy nem az alánok itteni megerősödése idejében. Megjegyzi, hogy a tudományban sincs egységes vélemény erre vonatkozóan. Azonban ez utóbbi megalapozottabbnak tűnik a számára – amint feltételezi –, megerősítve Ammianus Marcellinus ismert bizonyítékával a többi népnek az alánoknak való folyamatos alárendelődéséről, az alánok nevének fokozatos kiterjesztését rájuk vonatkoztatva. V. A. Kuznyecov lehetségesnek tartja, hogy az «alánok» nevet kettős értelemben lehet használni: politikai vonatkozásban, a többi alárendelt törzsre kiterjesztve,és szűkebb értelemben, mint a nomádok egy részére, amely fölébe emelkedett a többi szarmata csoportosulásnak. Azonban az «alánok» elnevezés eléggé gyorsan vált népszerű népnévvé, Közép-Ázsiától Nyugat-Európáig ismertté a nomádok mozgékony életének tulajdoníthatóan. (V. A. Kuznyecov, 1992. 19., 20. o.)

V. A. Kuznyecov szerint az aorszok és az alánok közeliségének a verzióját a kínai források adatai is megerősítik, amelyekben – Sima Cjantól kezdve – gyakran emlegetik Jencaj területét, amelyik a későbbi mű, a «Hou hany su» adatai szerint Alániává lett átnevezve. V. A. Kuznyecov meggyőzőnek véli F. Hirt lingvisztikai rekonstrukcióját, amelynek alapján a Jencaj az aorszok nevének kínai transcriptiója. Továbbá Jencajt «a Dontól a Dél-Uralvidékig tartó sztyeppei térségre» lokalizálja, amely a véleménye szerint egybeesik a fenti aorszok területével. Jencaj Alániává való átkeresztelésének a ténye – írja V. A. Kuznyecov – véglegesen megoldja az aorszok és az alánok kapcsolatának a kérdését (V. A. Kuznyecov, 1992. 20., 21. o.). Ezzel együtt megjegyzi, hogy Jencaj-Alánia földje jóllehet alapvető, de nem az egyedüli területe az alánok kialakulásának. Az alánok kialakulási folyamatában Közép-Ázsia egész sor iráni nyelvű népe részt vett. Ehhez – egyebek között – a masszageták is jelentősen hozzájárultak, akik hosszú ideig az aorszok szomszédjai voltak, egyébként pedig a szauromata-szarmaták közeli rokonai. V. A. Kuznyecov példás rekonstrukcióját idézi a masszageták megjelenésének az Észak-Kaukázusban. Ezek a masszageták maszkutok néven tették ismertté magukat Kr. u. a IV. évszázadban a Tengermelléki Dagesztán és Észak-Azerbajdzsán területéről történt arméniai betörésük idején. Azonban V. A. Kuznyecov nem zárja ki a masszageták megjelenésének jóval korábbi időpontját a Kaukázusban, Ammianus Marcellinusnak a Kr. u. I. évszázad eseményeivel kapcsolatos megemlítésére hivatkozva (V. A. Kuznyecov, 1992. 28. o.) A közép-ázsiai törzsek szerepe az alánok kialakulásában nem szűkíthető csak a masszagetákra, V. A. Kuznyecov úgy véli, hogy ebben a folyamatban az ászik–ászok is részesek, akik beléptek a masszageta törzsszövetségbe. A középkori írásos források gyakorlatilag azonosítják az ászokat és az alánokat, de V. A. Kuznyecov feltételezi, hogy az ászok és az alánok közeli rokonságban vannak egymással, de különböző etnikai alosztályban (V. A. Kuznyecov, 1992. 30. o.). Összegezve etnopolitikai rekonstrukcióját, V. A. Kuznyecov hangsúlyozza, hogy a közép-ázsiai masszageták és az ászok nem kisebb szerepet játszottak az alánok kialakulásában, mint az Észak-Kaukázus aorszai és szirákjai. Nem zárja ki ebben a folyamatból a Közép-Ázsia eseményeiben szintén ismert tohárok részvételét sem, jóllehet adott esetben az általuk való bizonyítás a nyelvrendszerbe való tartozásuk alapján történik – a tohárok és a szakák-masszageták közötti bizonyos nyelvi kapcsolatoknak az oszét nyelvben felfedezhetők a tükröződései, úgyszintén a tohár népneveknek a Kaukázusban (V. A. Kuznyecov, 1992. 31.,32. o.). Ily módon V. A. Kuznyecov szerint az alánok különféle óiráni etnikai komponensekből alakultak ki: aorszokból, szirákokból, masszagetákból, ászikból és elképzelhetően a tohárokból.

Az iráni nyelvű nomádoknak az Észak-Kaukázusban való folyamatos akkumulációja, amely még Kr. e. elkezdődött az időszámításunk kezdetére érte el csúcspontját, amelynek, V. A. Kuznyecov nézete alapján a szarmata-alánokat tekinthetjük, akik már Kr. u. 35-ben hallattak magukról.

 

Az utóbbi időben megerősítette a pozícióját az a koncepció, amely az alánok ázsiai, vagy pontosabban közép-ázsiai származásával kapcsolatos.

Ezen elmélet képviselője, Sz. A. Jacenko szerint az alánok kialakulásának első szakasza a hunok aktivizálódásához kapcsolódik, a jüecsik áttelepüléséhez, azután pedig az uszunyokéhoz a Kr. e. II. évszázad közepén a Hétfolyóközbe (Szemirecsjébe); majd az uszunyok itteni megerősödéséhez, amelyek létszámához időlegesen a szakák és a jüecsik is csatlakoztak. . Az alánok Kangküben – ez a terület Közép-Ázsiában található - az uszunyok áttelepülésével együtt jelentek meg, és már láthatóan Kangkü politikájának keretében helyet kap Jencaj. Ily módon az alánok jelentkezése a történelmi arénában megtörtént.

Jacenko szerint az I. évszázad közepére az alánok elhagyták közép-ázsiai őshazájukat és megtámadják az aorszokat, akik ekkoriban a Dnyeperen túlra költöznek. Ezután kezdődik meg az alánok megerősödése Kelet-Európában. Az alánok egy része az Aral-vidéki őshazában maradt (Horezm).

Sz. A. Jacenko adatai alapján azok a területek, ahol az alánok eredetileg berendezkedtek, a Don és a Volga alsó folyásának vidéke és a Kubán voltak. A közép-ázsiai innováció lokalizációja lehetővé tette a számára, hogy a koncentrációjuk alapján három körzetet különítsen el: a Don torkolatvidékét, amelyet a fő területnek nevez, a Volga jobb parti részét (Asztrahántól feljebb) és a Középső Kubánt («Arany temető» és a délebbi területeket). Feltételesen ezt a területet az I–II. századi «Alániának» nevezte.

A nomád világ centrális- és közép-ázsiai területeinek szerepéről az alánok kialakulása folyamatában a legteljesebb verziót T. A. Gabujev adta. (T. A. Gabujev, 1999). A mai napig valószínűleg ebben a munkában találkozhatunk a kínai írott forrásoknak a legteljesebb felhasználásával. Következtetései az alánoknak az Ázsiai Szkítia iráni nyelvű nomádjai között való kialakulása verziója hívei pozíciójának jelentős megerősítését teszik lehetővé. T. A. Gabujev figyelmének a középpontjába azok az események kerültek, amelyek a Kr. e. a II. évszázad második felének kezdetén Greko-Baktriának a nomádok által történt elfoglalása idején és után úgy a kínai, mint az antik irodalomban visszatükrözésre találtak. A megelőző kutatásokra támaszkodva, T. A. Gabuev a leginkább elfogadható variánsait ajánlotta a kínai és az antik szerzők etnonímái azonosításának, a fentebb említett és idézett eseményeknek. Ez a következő: jüecsik = tohárok, uszunyok = ászik-ásziánok; sze = szakák-szakaraulok. Bár T. A. Gabuev véleménye szerint ez a sor teljes mértékben hipotetikus, nem kevésbé nyújt lehetőséget a kínai és antik szerzők szinkronikus értelmezéséhez.

T. A. Gabuev figyelmet szentelt arra a tényre, hogy Jencaj területe nemcsak átneveződött Alániává, de a «Bej su-ban» (Az Északi Dinasztia története) és egy sor más dinasztiai krónikában még Benynasa-nak is nevezik. Ez az elnevezés különös figyelmet igényel az adott téma iránt, amennyiben «Hany su-ban» megemlítődik annak a területnek az uralkodója, amely Hany-szu provincia területén helyezkedik el, és aki a venyoutovan címet viseli. Ez a terület, ahol korábban a jüecsik (tohárok) laktak, és a nagyobb részük elmenetele után a kis jüecsik maradtak ott. Jóllehet, amint T. A. Gabuev állítja, az első rész, a «veny» terminusa nemzetségi fejedelmi név, az «outovan» pedig személyes titulus. Már Közép-Ázsiában a jüecsikből elkülönül egy bizonyos rész, uralkodóházat alapít Kangkü földjén a Veny nemzetségnév alatt, és elkezdi ellenőrizni, ha nem is az egészet, hanem a területének egy részét. Kangkü megnövekedett hatalma lehetővé tette számára, hogy a szomszédos országok számlájára kiterjessze területét; ezek között volt Jencaj is, amely az alárendelés után az Alánia és a Veny-nasa nevet kapta. Az utóbbi nevet az uralkodó dinasztia utasítására, a kínai hagyományok szerint kapta.

A lényeges következtetés, amelyre T. A. Gabujev eljut, a következő. Az alánok kialakulásában két elsődleges komponens tűnik ki – a jüecsik-tohárok és az uszunyok-ászok. Hozzájuk kellett a kangküi őslakosságnak csatlakoznia. Az ászok és a jüecsik hosszú időn keresztül egymással vállvetve Kína határainál éltek, de az alánok végleges kialakulása már Kangküben megy végbe, amelyet T. A. Gabuev bölcsőjüknek nevez. (T. A. Gabuev, 1999. 128. o.). Véleménye szerint meghatározó szerepet ebben a folyamatban a «nemzeti eszme» játszotta, amely a különféle nomád csoportosulásokat egyesítette (amelynek a forrását a közös árja-iráni származásukban látta) és tükröződött a neveikben, amennyiben V. I. Abajev szerint a régi iráni népek megnevezésében az «alán» népnév az «agua» ekvivalens terminusa (T. A. Gabuev, 1999. 119., 129. o.).

Az alánok nyugatra való mozgása ezen viszonyok közötti leginkább elfogadható mozgatójaként az új etnopolitikai képződmény «passionaritása» megvalósítása, amennyiben a hunok keletről, a jüecsik, a Kusán Birodalom megalkotói pedig délről jelentősen korlátozták a más irányba törekvő alánokat. Az alánok sikeres megerősödése a kelet-európai sztyeppéken a szarmata világ szétdarabolódását eredményezte, amit több ízben az antik szerzők is emlegetnek (T. A. Gabuev, 1999. 130. o.)

A közép-ázsiai nomád világnak az alánok kialakulásában meghatározó szerepét hangsúlyozzák A. A. Cuciev munkái is (A. A. Cuciev, 1995. 34–43.; 1999. 3–26. o.). Verziójának alapvető tétele a következőkben foglalható össze: A kora-alán etnosz a kínai források alapján olyan állami képződményekhez kapcsolódik, mint Kangkü és Jencaj.

Amennyiben Jencaj lokalizációja az adott probléma szempontjából elvi fontossággal bír, A. A. Cucijev különös figyelmet szentel erre a kérdésre, a vélemények sokfélesége ellenére, az a következtetése, hogy ennek a leginkább elképzelhető területe a Kelet-Aralvidék (A. A. Cucijev, 1999. 15. o.). Jencajnak Alányává való átnevezéséig (Alanyna vagy Alanyljao), A. A. Cuciev véleménye szerint a masszageták lakták, ami a lakóhelyükről Strabón adatainak és a kínai szerzőknek Jencajról adott leírásának összevetése alapján is igazolható. Jencaj alánok általi meghódítását ő is, mint Sz. A. Jacenko a 25. és az 50. esztendő közé helyezi.

Az alánok a szomszédos Kangkü területéről hatoltak be Jencaj területére, amelyet késő-szakák és velük rokonságban lévő egyéb iráni nyelvű törzsek laktak. Mindez Jencaj egyidejű átnevezését és Kangkünek való alárendeltségének egyidejűségét erősíti meg. Ez az esemény egybeesik Kangkü hatalmának az I. évszázadban történő növekedésével, amikor erős állammá vált, amely sok nomád törzset egyesített magában, és ellenőrzése alá vonta a földművelő központokat. Az alánok, mint ahogyan A. A. Cuciev is véli először tudtak mozgékony harcias törzsként kiemelkedni, és a többi törzs felett uralkodóvá válni. «Sajátságos nemességként, a többi rokon törzs feletti arisztokratikus csúcsként » jelentek meg. Jencaj általuk való meghódítás valószínűen a régi masszageta főnemesség eltávolításával jár, amely helyét az alán arisztokrácia foglalja el (A. A. Cuciev, 1999. 17. o.).

Európában, Cuciev szerint, az alánok az I. évszázad második felében jelentek meg, bár nem zárja ki azt sem, hogy az alánok egyes csoportjai sokkal korábbi időben is behatolhattak ide. Az archeológiai emlékek szerint, itt alánokhoz fűződhetnek a Kubánban található «Arany temető» és az alsó Don-vidék kurgánjai, amelyek keletkezésének ideje egybeesik az alánok megjelenésével ezeken a helyeken

 

Forrás: A. Szkripkin: Az alánok megjelenésének idejéről Kelet-Európában és a származásukról

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.