Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az alánok megjelenése Kelet-Európában

2013.01.10

Az alánok megjelenésének ideje a Fekete-tenger vidékén és a Kaukázusban

 

A szarmaták történetének és kultúrájának tanulmányozása különösen a Krisztus utáni első évszázadokban elválaszthatatlanul összefügg az alán problematikával. Az írott források szerint ítélve az alánok aktív politikai tényezőként vettek részt a különböző eseményekben a Kaukázustól Nyugat-Európáig, gyakran jelentős befolyással voltak azokra. Ezenkívül az alánok hatalmas területen széttelepülve egy sor mai nép formálódásában vettek részt, amely többnyire előre meghatározta a kutatásuk iránti érdeklődést. Az alánok mai utódai a Kaukázusban élő oszétok és a magyarországi jászok.

Az alánok helybeni (Fekete-tenger vidéke és a Kaukázus) származásának hívei úgy tartják, hogy az iráni nyelvű nomád népek (szkíták) közé tartoztak és időszámításunk kezdete előtt a Kaukázustól északra elterülő sztyeppén éltek. Úgy tartják, hogy az alánok ősei már jóval előbb megjelentek itt, mielőtt az antik szerzők látókörébe kerültek volna. Úgy tartják, hogy az alán nép kialakulása már a korábbi lakóhelyeiken megtörtént , és a Földközi-tenger vidékén valamint az Észak-Kaukázusban az alánok már mint új politikai erő jelentek meg, s feltételezik, hogy az írott forrásokban való emlegetésük kezdete és az itteni tényleges megjelenésük jelentősebben nem tér el időben.

V.F. Miller az alánok megjelenését az Észak-Kaukázusban a Kr.u. I. századra tette. Az a tény, hogy az alánok a Kr. u. I. századtól kezdődően szerepelnek az írott forrásokban, senki számára nem kétséges.

Az 1960-as évek elején az alánok észak-kaukázusi megjelenésének a pontosítására V. B. Vinogradov vállalkozott. A Kr. u. I. évszázad eseményeit tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy az alánok itt rögtön a Tacitus által leírt, úgynevezett szirák–aorsz háború után, 49-ben jelentek meg. Úgy vélte, hogy az írásos források a Kr. u. I. évszázadnak egészen az 50-es éveiig nem említik az alánokat. A kaukázusontúli eseményekben 35-ig, az észak-kaukázusiakban pedig 49-ig a meghatározó szereplők az aorszok és a szirákok voltak, akik állandóan civakodtak egymással. V. N. Gamrekeli grúz kutatónak ellentmondva, aki az alánok megjelenését az Észak-Kaukázusban a Kr. u. II. évszázadra tette, V. B. Vinogradov megjegyezte, hogy az aorszoknak és szövetségeseiknek a korábban ezeken a helyeken uralkodó szirákok feletti győzelme után kedvező helyzet alakult ki az aorsz törzsi szövetség részeként az alánok itteni megjelenésére (V. B. Vinogradov, 1963. 160–165. o.).

Az alánoknak az európai sztyeppéken és a Kaukázusban való jelentkezése idejének a kérdése volt állandóan a figyelme középpontjában az alán problematika ismert specialistájának J. Sz. Gaglojtinak is. Az alánok megjelenését a történelmi arénában korábbi időpontra helyezte. Így a 35. esztendő ibér–albán–pártus konfliktushoz fűződő eseményeit vizsgálva feltételezte, hogy minden kétség nélkül azokban az alánok is részt vettek. A források eltéréseitől eltekintve – Josephus Flavius ezeket az eseményeket tárgyalva szkítákat említ, Tacitus pedig szarmatákat – , J. Sz. Gaglojti véleménye szerint ebben és más esetekben is ezen nevek alatt az alánok rejtőznek.

J. Sz. Gaglojti véleménye szerint az alánok a szarmaták által uralt kelet-európai sztyeppék régi lakóinak tekinthetők. Ragaszkodik a korábbi és egyéb kutatóknak ahhoz a véleményéhez, hogy például a «roxolánok» népnév az alánok elnevezésének egyik változata, s mint «fehér alánokat» kell értelmeznünk (J. Sz. Gaglojti, 1995. 56. o.). Amint ismeretes a «roxolánok» név alatti népet az írásos forrásokban – beleértve a feliratos emlékeket is – a Fekete-tenger északi vidékének a történéseiben Kr. e. a II. évszázad végétől kezdik emlegetni (Strabón, VII. 3. 17.; A. V. Szimonenkó, 1993. 107–112. o.). Ezenkívül J. Sz. Gaglojti a «jazigok» népnevet is úgy tekinti, mint az alánok nevének egy változatát (J. Sz. Gaglojti, 1995. 50. o.).

Gaglojti szerint az alánok a szarmata-masszageta törzsek valamint a kelet-európai régió jazigjainak, roxolánjainak, aorszainak és szirákjainak rokonsága alapján alakultak ki. Az alánoknak a Kelet-Kaukázusban való megjelenésében különös szerep illeti meg az aorszokat, amelyekhez mintegy genetikailag kapcsolódnak az alánok, ezért az alánok az aorszok formájában jóval előbb jelennek meg itt, mint az antik szerzők könyveinek az oldalain. Később az alánok kerültek a törzsi szövetség élére és foglaltak el uralkodó helyet, ami után a forrásokból eltűntek az aorszokra és a szirákokra való hivatkozások, de megőrződtek az olyan nevek, mint a jazigok és a roxolánok, mint az alánok megnevezésének a változatai (J. Sz. Gaglojti, 1964. 15. o.).

 

J. Sz. Gaglojtihoz közeli álláspontot foglal el az alánoknak a 35-ös év eseményeiben való részvételével és az írásos forrásokban való első említésükkel kapcsolatban az ismert kaukázuskutató, V. A. Kuznyecov is. Azt tartja, hogy Tacitus szarmatáiban , mint a általában Josephus Flaviusnak a pártusok ellen fellépő szkítáiban is, alánokat kell látnunk, akik abban az időben lehetnek aorszok is, szirákok is, feltételezve, hogy az aorszok és a szirákok is ugyanazon etnikai alaphoz tartoznak, mint amelyből az alánok kialakultak (V. A. Kuznyecov, 1992. 45. o.).

Azonban V. A. Kuznyecov álláspontja az alán etnosz európai múltjával kapcsolatban egészen különbözik J. Sz. Gaglojti erre a problémára vonatkozó nézeteitől, mert ő az alánok kialakulásában fontos szerepet szán a közép-ázsiai, szintén kelet-iráni nyelvű masszagetáknak, akik a véleménye szerint az időszámításunk határán települtek le az Észak-Kaukázus környékén.

Sz. M. Perevalov afelé hajlik, hogy a kaukázusi eseményekben a 35. esztendőben az alánok is részt vettek. «A zsidók története» görög nyelvű kiadásában való említésükön kívül, álláspontja alátámasztására Tacitus adatait is idézi, mégpedig azért, mert a 35. évi konfliktusban e szerző szerint a szarmaták nem lehetnek sem aorszok, sem szirákok, ahogyan ezt néhány korábbi szerző vélte. Véleményét arra alapozza, hogy Tacitus sehol sem nevezi ezeket a törzseket szarmatáknak, következésképpen, ezen szarmata név alatt valamilyen más törzsi szövetségnek kell rejtőznie, minden valószínűség szerint alánoknak.

Mára eléggé nagy irodalom gyűlt össze, amely segítségével tanulmányozható az Észak-Kaukázus archeológiai emlékeinek az alánokkal való kapcsolata.

V. A. Kuznyecov és L. G. Necsajev kutatásaira alapozva széles elterjedtségnek örvendett a katakombás temetkezési szokás összekapcsolása az alán etnosszal. A meglévő anyag birtokában feltételezni lehetett, hogy az Észak-Kaukázus katakombás temetkezési szokása a Kr. u. I. évszázadban kezdett elterjedni, ami egybeesett az írásos források első említéseivel az alánok megjelenéséről. De később a Kaukázusban a katakombás temetkezési szokásnak olyan emlékeit is feltárták, amelyek a Kr. e. II–I. évszázadhoz kötődnek, olyanokat, mint Nizsnij Dzsulat, Csegem II (M. P. Abramova, 1972; B. M. Kerefov, 1985).

M. P. Abramova más nézeteket vallott a katakombás temetkezési szokás észak-kaukázusi megjelenésével kapcsolatosan. Ennek az elterjedésében a meghatározó szerepet nem a szarmaták játszották, akik között egy sor kutató véleménye szerint az alánok őseit kell látnunk, hanem a Fekete-tenger északi vidéke, a Krím, Tamány, Kubán lakosságának a sírboltozatok építéséhez kapcsolódó valamiféle közös tendenciája volt. Véleménye szerint ez a jelenség egy meghatározott szociális és ideológiai helyzetet tükrözött vissza és nem fűződött konkrét etnoszhoz (M. P. Abramova, 1982, 9–17. o.).

J. Sz. Gaglojti  arról ír, hogy az Észak-Kaukázusban a katakombás temetkezési kultúra az időszámításunk kezdetén teljesen megfelel az alánok genetikai származásáról az őket megelőző szarmatákkal kapcsolatosan az általa képviselt nézetnek az észak-kaukázusi szarmaták között létrejövő alán etnikai közösség létrejöttéről, aminek következtében az aorszokat alánoknak kezdték nevezni. Ez úgymond a fővonal, ezenkívül ebben a folyamatban az Észak-Kaukázus más törzsei is részt vettek (J. Sz. Gaglojti, 1992. 12. o.).

 

Az adott problémáról más véleményt képvisel T. A. Gabuev. A középső Elő-Kaukázus katakombás emlékeit vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a .... katakombás , vagy a földbe való temetkezés, a szarmata időszakhoz köthető, a Kr. e. II. évszázadtól a Kr. u. III. évszázadot átölelő periódusban. Az ismertetőjeleinek egész sora lényegesen különbözik a kurgán alatti egyéni katakombás temetkezéstől, amely a Kr. u. III. évszázadban jelent meg tt.

Véleménye szerint ezek az utóbbiak nem tekinthetők a korábbi katakombás hagyomány folytatásaként. Hajlik arra, hogy többi kurgán alatti katakombás temetkezés népességét alánnak tekintse. Ily módon T. A. Gabuev szerint az alánok a Kr. u. III. évszázadban jelentek meg az Észak-Kaukázusban. Igaz, fenntartja a lehetőségét annak, hogy ezt az eseményt egy kissé korábbi időszakra tegye, mivel a fenti temetkezések egyes típusai a III. század első feléből, vagy még a II-ból származnak. Ellenben, amint megjegyzi, ezek az emlékek szórványosak, és nem tudják lényegesen korrigálni az alánoknak a középső Elő-Kaukázusba történt bejövetelének fent idézett dátumát. Ami a korábbi alán emlékeket érinti, T. A. Gabuev a legmeggyőzőbbnek B. A. Raev verzióját tartja, amely az Alsó-Don gazdag szarmata kurgánjait az alánokhoz kapcsolja. Időszámításunk első évszázadaiban a doni alánok jelenléte a Kaukázusban T. A. Gabuev szerint teljesen lehetséges.

Még egy viszonylag nemrég megjelent verziót kell megemlítenem, amely ezeket az archeológiai emlékeket az alánokhoz kapcsolja, amelyeknek a képviselői B. A. Raev és Sz. A. Jacenko. Közös tanulmányukban a Zubovszk-Vozvizsenszki (ZVG) kurgáncsoportot választották vizsgálatuk tárgyául, azt a temetkezési komplexumot, amely véleményük szerint különbözik más közép-ázsiai származású szarmata emlékektől, a jüecsi, a szaka és a hun kulturális hagyományokhoz kapcsolható. A ZVG keletkezési idejéről szóló különféle véleményekre rámutatva, a szerzők maguk sem tudnak időpontot javasolni ezeknek a kubáni kurgánoknak a létrejöttéhez, de a tanulmány szövegéből kitetszik, hogy nem vonják kétségbe a Kr. e. I. , sőt még a Kr. u. II. évszázadot sem ennek a komplexumnak a keletkezésében. Továbbá feltételezik, hogy el kell ismerni az alánok részvételének realitását VI. Mitridatész oldalán a Kr. e. 65. évi háborúban, amelyet sok kutató kétségbe von.

A fent kifejtettekből következik, hogy az adott problémákkal kapcsolatos vélemények igen különbözők. Az alánok helyi származásának kutatása, a szarmata törzsek közötti «kifejlődésük» híveinek koncepciója általában felveti a kelet-európai sztyeppéken és a Kaukázusban való megjelenésük idejének a kérdését is, már amennyiben az adott esetben nem az alánok ideérkezéséről, hanem az önálló szövetséggé való fokozatos átalakulásukról van szó. Ennek a szemléletmódnak a legkitűnőbb képviselője J. Sz. Gaglojti. Egyébként azok a kutatók is, akik az alánok Kelet-Európában való feltűnésének a migrációs útját védelmezve ellentétes véleményt vallanak, egységes véleményen vannak.

 

A Kr. u. I. évszázad közepéig nem tudunk egyetlen vitathatatlan adatról sem az alánok megjelenését illetően, amelyet az írásos források rögzítettek volna. Az alánoknak «A zsidók története» görög szövegváltozatában történő említése hagy csak ilyen lehetőséget, de ez J. Sz. Gaglojti véleménye ellenére sem tűnik vitathatatlannak, amennyiben ennek a helyzetnek a forrásokban való ábrázolása is egészen ellentmondásos. Vitathatatlannak látszik, hogy az alánok csak a Kr. u. I. évszázad második felében váltak eléggé ismertekké, amikor már a tartózkodási területük is kimutatható. De ez nem jelenti azt, hogy az alán szövetség csak ettől az időtől kezdve létezik. Ennek a kialakulásának a kezdetei jóval korábban mentek végbe.

 

Forrás: A. Szkripkin: Az alánok megjelenésének idejéről Kelet-Európában és a származásukról

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.