Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alánok: a jászok-oszétok elődei

2012.11.17

Az alánok: a jászok-oszétok elődei


Az eurázsiai sztyeppe évszázadokon – ha nem évezredeken – keresztül iráni nyelvűnépek uralma alatt állt.  Első név szerint ismert sztyeppelakó csoportjuk a kimmerek voltak – a bronzkori kurgánnépek egyenes ági leszármazottai.

Elsősorban Hérodotosz munkái alapján tudjuk, hogy az eurázsiai sztyeppe korábbi iráni népeinek leszármazottai a szkíták, illetve szaka-masszageták (előbbiek a nyugati, európai, az utóbbiak a keleti, ázsiai füves sztyeppe lakói). Miután valamikor a Kr. e. VI. század táján egy másik – a Volga és Dél-Urál vidéken lakó – törzsük ragadta
magához a hatalmat, az uralkodó szkíta csoportokat fokozatosan nyugat, illetve dél felé szorították. Így jött létre a Kr. e. III. századra két „utódállam” – mindkettő Kis-Szkítia néven. Az egyik a Krímben, a másik Dobrudzsában. Az Uráltól a Dunáig a szarmata törzsek (aorszok, szirákok, roxolánok, jazigok) lettek az urak.
Míg Európában a Római Birodalom, addig Ázsiában Kína építette ki azt a határt, amely a nagyállattartó nomádok számára hosszú ideig áthatolhatatlan akadályt jelentett. Kína határáról indult az a népmozgás, mely elvezetett az alánok térhódításáig. Kérdés, hogy valóban bevándorló nagyobb népességgel vagy csupán hatalomátvétellel kell-e számolnunk ebben az esetben. Tény, hogy a Kr. u. I. században egy új nép tűnt fel a Fekete-tenger északi partvidékén: az alánok. Az ő kilétükrol és történetükrol olvashatunk a szakirodalomban a legtöbbet. Ugyanakkor az egyetlen olyan szkíta-szarmata nép, amelynek ma is élnek utódai: az oszétok az észak-kaukázusi Oszétiában (Oroszországi Föderáció), illetve a Kaukázus gerincén túl, Dél-Oszétiában (Grúzia). Egy középkori csoportjuk – a jászok – Magyarországon telepedett le (Jászság).

A IV–V. században az alánok „bekalandozták” egész Európát. Részt vettek Hispania megszállásában a germán vandálokkal egyetemben, majd ugyancsak velük eljutottak Észak-Afrikáig (Karthágó) is. Nem először vetődtek el csoportjaik Nyugat-Európa területére. Már korábban, a római hadsereg barbarizálódása jegyében Észak-Itáliába, Galliába és legfőként Britanniába telepítették át nagyobb kontingenseiket. Az utóbbi évek – nem alaptalan – felvetése, hogy Arthur királyon és a kerek asztal lovagjain át erősen hatottak az európai középkori lovagi kultúra kialakulására. (Nart eposz)

Időben visszakanyarodva azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a sztyeppe iráni népei a magyar nép etnogenezisében is nyilvánvalóan fontos szerepet játszottak.
Az elmúlt években a kutatás mindinkább jelezte azokat a vonásokat – akár a nyelvben, akár a monda- és mesekincsben, az anyagi kultúrában stb. nyilvánuljanak meg –, amelyek iráni kapcsolatokat mutatnak.


Az ászok lakóhelyéről tökéletes meghatározást nyújt Josephus Flavius:
«Fentebb már említettem, hogy az alán nép a szkítáknak a Tanaisz folyó és a Meótisz-tó közt lakó része». Közvetett megerősítését találjuk ennek Marcus Annaeus Lucanusnál (39–55. év):
«Tanaisz partjaival a föld részeinek nevet ad, Ázsia és Európa határául szolgál, válaszvonalként elkülönítve kanyarulataival a szárazföldet, a világnak egyszer ennek, másszor annak a része felé hajlik».

De az ászok története értelmezésének döntő meghatározójaként G. V. Vernadszkij állítása szolgál, amellyel gyakorlatilag a vele kapcsolatban levő minden tudós megegyezik:
«A kaukázusi alánokat ászoknak vagy oszoknak nevezték – ebből származik az a név, amelyet a mai napig az utódaik, az oszétek is viselnek». «Alánia neve az alánoknak nevezett törzsektől származik, amelyet a saját nyelvükön 'ász'-oknak hívnak» – írta a XV. században
élő Iosafat Barbaro velencei kereskedő.

 Az egyetemes történettudományban az «alánok» népnév sokkal jobban ismert és gyakrabban használt, mint az «ászok», és valószínűleg, az «ász–alán» szinonimákat időbeli tényezőkként kell tekintenünk: bizonyítékaink vannak arra vonatkozóan, hogy a korai középkorban a Fekete-tenger északi partvidékének és a Kaukázusnak ezeket a lakóit mindvégig inkább ászokként ismerték. Ez a következtetés azon a tényenalapul, hogy az ászok népnév vált a földkerekség legnagyobbszárazföldjének – Ázsiának (Ásziának) a nevévé: először így hívták az ászok lakta földet, azután a tőlük keletre elhelyezkedő térséget is.
Nyilván a későbbi változások miatt az «alánok» elnevezés vált elterjedtebbé.  Mindenesetre az orosz krónikákban nem egyszer éppen az ász (jász) nevet említik:


• «A 6537. (1029.) esztendő nyarán Jaroszláv a jászok ellen vonul és legyőzi őket».
• «A 6626. (1116.) esztendő nyarán ...Jaropolk Vlagyimirovics fejedelem a polovecek
földje ellen megy, a Don partjához, és itt sok földet elfoglal, és 3 polovec várost is:
Galicsot, Csesjujevet és Szugrovot, sok jászt és jász feleséget hozott magával foglyul».
• «A 6888. (1380.) esztendő nyarán megérkezvén a horda kánja kíséretében a többi kánnal, az összes tatár és a polovec erővel és a felsorolt hadnéppel – böszörményekkel, velenceiekkel, cserkeszekkel, jászokkal, burtaszokkal; úgyszintén Mamajjal lélekben és gondolatban is egy Agajlo Oljcsardovics litván fejedelem az összes lengyel és litván erővel; s velük egyetértésben Oleg Ivanovics rjazanyi fejedelem».


Az alánok-oszétok nevével kapcsolatban V. I. Abajev, az
ismert oszét tudós hangoztatja: «az 'alon' terminus a fonetika oldaláról kétségtelenül az óiráni digor – arij formát mutatja». Az oszétek önelnevezése – «iron adam» («iron nép»; az országukat pedig Iristonnak hívják. A grúz krónikákból «ovszi» néven ismertek, az országuk neve pedig – Ovszeti.


G. V. Vernadszkij így vélekedik az alánokról:

«Kr. e. a IV. évszázad kezdetén a szkítákra kényszerítő hatást kezdett gyakorolni egy másik iráni népcsoport – a szarmaták». Kr. e. a II. évszázad végén elfoglalták a Fekete-tenger partvidékét. A leghatalmasabb törzs az alánoké volt közülük, amelyik ahunok megérkezéséig kiváló lovasokként emelkedtek ki a sztyeppéken. Az évszázadok alatt mint jól felfegyverzett harcosok váltak ismertté, akiknek a fegyverei gazdagon voltak drágaságokkal díszítve. A
fegyverek maradványai – a hosszú kopják és a hosszú vaskardok – az Észak-Kaukázus és Dél-Oroszország kurgánjaiból kerültek elő. Ezek tulajdonképpen egy jellemző művészi stílus, a szkíta «állatstílus» továbbfejlesztett változatai. Erre a zománc és drágaköves berakás
gazdagon való felhasználása volt a jellemző. Az 1864-ben előkerült ismertté vált novocserkaszki kincsek feltehetően az első évszázadban élt gazdag alán uralkodóké voltak.
Jóllehet az alánok tipikus nomádok voltak, de idővel néhány nemzetség az állandó megtelepedést választotta közülük».


 Érdekes közlemény az alánokról Ammianus Marcellinus római történetíró írása:
«Nincs semmilyen kunyhójuk, nincs gondjuk a föld művelésére, hanem hússal és bőségben levő tejjel táplálkoznak szekereken ülve, melyeken fakéregből domború fedelet raknak, és így vonulnak azokkal a végtelen kiterjedésű pusztaságokon. (...) Az alánok csaknem valamennyien nyúlánk termetű, szép külsejű, közepesen szőke hajú és kissé mogorva tekintetük miatt félelmetes emberek. (...) Se templom, se szentély náluk nem található, hiszen még egy szalmatetős kunyhót sem látni sehol, hanem barbár szokás szerint meztelen kardot szúrnak a földbe, s azt hadistenként, az általuk birtokolt terület oltalmazójaként állhatatosan tisztelik. (...) A szolgaságot nem ismerik, mert mindnyájan nemesi vérből származnak.
Törzsfőnöknek ma is olyan férfiakat választanak, akik hosszú hadi tapasztalattal tekintélyt szereztek».

 Az alánok további történelmi sorsa több mint érdekes. Különleges helyet foglal el benne az úgynevezett vandálokkal – (feltehetően) germán törzsekkel – való szövetség, akik az Odera és a Visztula vidékén laktak. Az alánok és a vandálok egyesített hadai az V. évszázad
kezdetén elértek a Pireneusokig és egy sereg győzelmet arattak a rómaiak fölött, elfoglalták Hispániát. A vandálok letelepedtek Galíciában és Betikában, amelyet ma Andalúzia néven ismernek – az általunk már ismert V. G. Vernadszkij feltételezte, hogy ennek a dél-hispániai provinciának az elnevezése a vandálok itteni jelenlétéhez kapcsolható: Vandalúzia. Az alánok (ászok) még egy északkeleti hispániai provinciának, Katalóniának is nevet adtak, amelynek a
fővárosa Barcelóna: Kat-alánia, Barsz-alánia.

 A 428. esztendőben az alánok és a vandálok, folytatva s szövetséget, elfoglalták Észak-Afrika partvidékét, megalapították itt az 534-ig létező királyságot, és az Európába irányuló expedíciós hadjárataik hídfőállásává tették, amely legismertebb eredménye Róma 445-ben történt elfoglalása és lerombolása volt.

 Az alánoknak (akik végül is asszimilálódtak az arabokkal) Észak-Afrika területén való tartózkodásáról Tunisz, Algír, Marokkó lakóinak az alánokkal való antropológiai, kulturális, társadalmi és lingvisztikai hasonlóságai tanúskodnak. Európában, a kontinens ezen
részén, amint azt az «Alánok Nyugat-Európában» c. munkájában V. B. Kovalevszkaja bizonyítja, néhány száz helynév tanúskodik az alánokhoz való kapcsolatáról.
Következésképpen nemcsak az alán-ászoknak Európa területén való vándorlásáról kell beszélnünk, hanem arról is, hogy egy részük itt megtelepedvén, nemcsak településeket alapított, hanem egész területeket is, mint például Aszkánia grófsága (Askanien váráról) Germániában vagy Alençon (Alanszon) területe Franciaországban.

Az alánok jelentős része a kalandozások idején helyben maradt, a Kaukázustól északra elterülő sztyeppén. A Kr. u. 4-5. században kezdődött el keresztény térítésük bizánci misszionáriusok által. A 9. században a türk kazárok uralma alá kerültek. A 10. században létre jött az alánok feudális királysága. Ebben az időben vett új lendületet - elsősorban grúz térítők révén - a kereszténység terjedése.  Alánia királyai gyakran szövetkeztek hol Bizánccal, hol a grúz vezetőkkel a szomszédos nomád népek, a kunok és besenyők ellen, akik nem egyszer fenyegették Alániát támadásaikkal.
Az alánok ekkorra már letelepedett, földművelő életmódot folytattak, városokat emeltek. A főváros Magasz (Alhan-Kala) volt, további jelentős városok: Alsó-Dzsulat, Felső-Dzsulat, Rim-Gora, Arhiz.

A városok kialakulása mély változást hozott a társadalmi struktúrában, az ősi faluközösségek teljesen szétestek. A társadalom osztályokra tagozódása vezetett a feudális alán állam kialakulásához, amely patriarchális-feudális viszonyokra épült.
A középkori alán királyság a dagesztáni Szerírrel és Derbenttel együtt
az Észak-kaukázusban létrejött első államalakulatnak tekinthető. A nagy kiterjedésű Alánia magába foglalta a mai Oszétiát, Ingusföldet, Csecsenföldet, Kabard-Balkariát, Karacsaj-Cserkeszföldet és az orosz Sztavropol-vidék jelentős részét. A déli határ a Kaukázus gerince, az északi a Terek alsó folyása, a nyugati határ a Laba folyó, a keleti az Argun folyó volt.

A 13. század elején belső harcok gyengítették Alániát, amikor a mongolok megjelentek Kelet-Európában. Bár az alánok összefogtak a kunokkal, de vereséget szenvedtek, így az 1230-as években a mongolok leigázták Alániát is. Az alán állam megszűnt, az alán nép egy része a kunokkal együtt nyugatra menekült és Magyarországon telepedett le. Ezeket a Magyarországon letelepedett alánokat nevezték a késöbbiekben jászoknak. A mongol invázió hatására a keleten maradt alánok a Kaukázus hegyei közé menekültek és a késöbbiek során őket már oszétoknak nevezték.



Forrás

Istvánovits Eszter – Kulcsár Valéria: SZKÍTÁK, SZARMATÁK,ALÁNOK – AZ
EURÁZSIAI SZTYEPPE IRÁNI NYELVŰ NOMÁDJAI

Arkagyij Gajszinszkij: Jegyzetek az alánok történetéről
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.