Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az oszét étkezés

2013.01.14

Oszétiában – de a Kaukázus más népeinél is – még a legkisebb alkalmi étkezés is mindig pontos és azonos elvű rend szerint folyik le. Az étkezés aktusa az oszétoknál nem csupán a létfenntartást és a test építését szolgálja, hanem a szellemet és szakrális vonásai miatt a lelket is építő közösségi aktus. Az oszétok ennek tudatában vannak és büszkék rá.

Az oszétok, mivel valamennyi társadalmi rétegnél hasonló az étkezés rendje, azzal is tisztában vannak, hogy az általuk oszétnek vagy kaukázusi sajátosságnak tartott étkezés rendkívül nagy múltra tekint vissza: úgyszólván időtlennek és egyúttal változatlannak tekintik. A köztudatban elevenen él, hogy a társas étkezések, lakomák ilyen formája már az ókorban ismeretes volt, s a szkíták, görögök, majd a rómaiak kultúráját is jellemezte. Ezt a felfogást nemcsak a tudomány vitte át a köztudatba, hanem maga az élő gyakorlat őrizte meg. Olyan társadalmi közegben, ahol a kultúra közvetítésében a szájhagyománynak a legutóbbi időkig meghatározó szerepe volt, a lakoma a kultúra továbbéltetésének legszervezettebb társadalmi intézményévé vált. A lakomán felvetett kérdések és az azokra adott válaszok pontos, érett gondolkodást, szabatos megfogalmazást, előadásmódot, tökéletes beszédtechnikát kívánnak meg.

Míg a nyugati világban a lakoma ritka, kivételes alkalmakkor kerül megrendezésre, addig a Kaukázus népeinél sokkal gyakoribb, hogy egy étkezés lakomának minősül. Szemben a nyugati világ lakomáival, amelyek kimerülnek a puszta étkezésben, az oszétok lakomái valódi szakralitással bírnak, igazi társadalmi eseménynek tekinthetők. Még a köznapi étkezés is hordoz valamit a lakoma ünnepélyességéből és rendjéből.

Az oszét kultúra egyik jellegzetes vonásaként kell számon tartanunk a lakomát, a lakoma lefolyását, és ezt egy olyan szokáskomplexumnak kell felfognunk, amely a legkülönbözőbb kulturális megnyilatkozások gyűjtőmedencéje.

A vendég a kaukázusi népeknél mindig különleges státuszt élvez. Jelenléte átrendezi a hétköznapok rendjét, az ő kedvéért a hétköznapi étkezések átalakulhatnak valóságos lakomákká. A vendégnek különleges jogai vannak, s iránta a vendéglátóknak hasonlóan szigorú kötelezettségei. A jó vendég persze azon van, hogy a vendégjogot lehetőleg ne érvényesítse, csak annyira tartson igényt, amennyi nem zavarja meg túlzottan a kialakult házirendet, bevett szokásokat, jelenléte azonban mégis érezhető. A háziaknak kötelessége, hogy még bizalmas barát esetében is kinyilvánítsák a vendég iránti tiszteletüket, jelezzék, hogy tudatában vannak annak, hogy milyen kötelezettségeik vannak. A vendég mindenben elsőbbséget élvez, ez megmutatkozik nemcsak az ételek minőségében, hanem az étkezés rendjében, az asztal megterítésében, az ételek szervírozásában, szertartásos módjában, pontos időhöz kötöttségében, s még számos apróságban.

Az étkezés gyakran az italok fogyasztásával kezdődik. A házigazda, illetve a legidősebb férfi a tamada, vagyis a lakoma vezetője. A tamada a vendégek tiszteletére is tósztokat mond. A tósztokra illik válaszolni, majd meginni az italt. Mindig csak a tamada felkérésére lehet tósztot mondani, aminek kapcsolódnia kell az előző témához. Az ünnepi asztalnál nők nem lehetnek jelen – csak nagyon különleges esetekben -  ők a konyhában külön asztalnál étkeznek. Az ülésrendet a tamada határozza meg, rendszerint foglal helyet az asztalfőn. A tamada előtt van három pirog, aminek szakrális jelentősége van. Ha az asztalon ott van a három pirog, akkor az étkezésnek különleges jellege van. Ha nem három, hanem páros számú pirog kerül az asztalra, akkor az azt jelenti, hogy valamilyen szomorú eseményre emlékeznek (pl. temetéskor).  A legfiatalabbat kínálja meg elsőnek a tamada a pirogból. A tamada vezeti az étkezést, és a társalgást az asztalnál ülők között. Ő osztja ki az ételt-italt is. A hagyományos oszét húsételek (pl. a saslik) általában bárány vagy borjúhúsból készülnek.

Nem ritka, hogy ha az asztalszomszédok között kialakul a beszélgetés, és egy-egy csoport már jó ideje állandósult, akkor a tamada felkérhet valakit hozzászólásra, és ezzel újra egy mederbe tereli a beszélgetést. Az ételekből mindenki úgy fogyaszt, ahogy akar, de az ivás rendjét a tamada szabja meg.

A nők az ételeket vagy azok egy részét készítik el, a fiatalabb fiúk is az elő- és utómunkálatok részesei. Ha megjelennek, a nőket a gazdasszony képviseli meghatározott szertartásos körülmények között, a fiatalok felszolgálnak, külön csoportot alkotnak, s azzal a céllal vannak jelen, hogy belenevelődjenek a szokásrendbe. A mindennapi (pl. családi) étkezésnél viszont mindkét nem és minden korosztály jelen van.

Az öregeknek, egyáltalán az életkornak különleges fontossága, kiemelkedő jelentősége van. Hogy ez mennyire szigorú és meghatározó (más kaukázusi népeknél is) arra példa az alábbi történet. Egy alkalommal Hruscsov látogatott el Vlagyikavkazba és természetesen tiszteletére lakomát rendeztek. Amikor a megterített asztalhoz letelepedtek, Hruscsov természetes mozdulattal az asztalfőre ült. Ekkor rászóltak és felállították onnan, hogy az a tamada helye, és o, mint vendég kora szerint nem is az első vendéghelyre ülhet, mert kíséretében nála idősebbek is voltak. A nagyhatalmú főtitkárnak volt humorérzéke és nem sértődött meg, követte az oszét szokást később is, amikor tósztokat mondtak.

Nagy jelentőségük volt és van a tejtermékeknek: sajt, vaj, túró, kefir stb., ezek az oszétok mindennapi étkezésében jelen vannak. Korábban, amikor a hegyekben az állattartás volt a mezőgazdaság egyedüli ágazata, a tejtermékek fogyasztása hangsúlyba került más táplálékok rovására. Leginkább megmutatkozik ez a folyamat a „juhsajt” esetében. Ezt felszolgálják zakuszkiként (italhoz fogyasztott ételfalatkák), csinálnak belőle pirogot, ám az oszétek legkedveltebb nemzeti étele a „dzikka”, amely a szomszéd népeknél nincs meg. A „dzikka”a következőképpen készül:„egy öntöttvas edénybe kevés savót öntenek, és a tűzre teszik; amikor felmelegedett, beletesznek kevéssé vagy erősen sózott, széttördelt sajtot és melegítik; mikor a kiolvadt sajt megkásásodik, kevés búzalisztet főznek bele, s állandóan kavargatják, egészen addig, amíg a sajtos massza tetején a vaj nem mutatkozik. (Ennek a régi oszét ételnek jászsági megfelelője a vajalja)

A lakoma szigorú nemi és korbeli megosztottsága a városi környezetben és értelmiségi körökben a körülményekhez igazodva, de lényegét megőrizve tovább él, életben tartva több hozzá kötődő egyéb elemet is.

A lakomán – jellegétől függően – a hétköznapitól eltérő ételek és italok nagy bőségben kerülnek asztalra és elsősorban nem az élet fenntartását szolgálják, hanem szimbolikus jellegük, többlet jelentésük is van. Az ételek elkészítése és az étkezés módja, időpontja, rendje, szigorúan kötött, lefolyása, cselekményei szinte rituális, formájuk szinte merev és sérthetetlen.

A lakoma célja eredetileg áldozat bemutatása az isteneknek; könyörgés, hálaadás, valamely aktus, esemény megünneplése, fogadalomtétel. Az oszét istenek, a halhatatlanok igen közel állnak az emberekhez. Szinte közöttük járnak, sűrűn megjelennek, beavatkoznak sorsukba, paroláznak, szórakoznak velük, megharagszanak, bosszút állnak vagy éppen segítenek, megajándékoznak.embereket, közösségeket, kiváló személyeket. A Nart-eposz „Mivel ajándékozták

meg az églakók Soslánt?” című fejezetében „Az égi Szafa, a házi tűzhelyek védőszentje lakomát szándékozott rendezni az églakók számára.  A lakomán ott volt Uastirdzsi, Uaszilla, Kurdalagon, Galagon, Donbettir. „Szafa kivilágított termeiben az églakók a megrakott asztaloknál ülnek, őstulok szarvakból isszák a barna sört, a fiatal nart, Soslan pedig felszolgál nekik.”

A véres áldozatok bemutatása a lakomák alapja. Étel és ital áldozatot mutatnak be az isteneknek, nekik ajánlva, olykor tűzbe vetve, elégetve az áldozati állat bizonyos meghatározott (felajánlott!) részeit, majd a maradékot, az állat egészét rituális étkezés során (lakoma, tor) közösen elfogyasztják.

A Nart-eposzban is szerepel a három lepény (pirog), az áldozati állat meghatározott csontjának (a vad bokacsontja) vagy a gabona résznek, illetve italnak (barna sör) a felajánlása mint bizonyos isteneknek kijáró áldozati rész, csakúgy, mint az öregek meghatározó szerepe, a fiatalok segítsége az áldozati állat levágásakor, az asztalnál való kiszolgálás (a fiatal Soslan). A tamada elé tett három vagy két (páros számú) pirog egymáson elmozdítva (hogy lássák az istenek), ezek együttes felszeletelésének, majd kézzel való osztásának rítusa megmaradt.

Az oszétek fontos rituális étele a mai napig a gabonalisztből sütött, sajttal töltött három kerek pirog, és az áldozati állat – rendszerint bárány vagy borjú – néhány fontos része. A hagyományos asztalon feltétlenül ott van a főtt fej, nyak, farok vagy lábak…A három pirog rituális folyamatba kapcsolva mitológiai környezetet teremtett: az eget, a földet, a föld alatti világot. Ez az ősi struktúra tükröződik a nagyszámú indoiráni analógiában, és megőrződött az oszét-alán eposzban és mitológiában is…A legidősebb által a szent patrónusokra mondott felköszöntő beszéd után a pirogot kereszt alakban vágják fel. Megkapjuk a hármas és négyes számot. A hetes szám a béke és harmónia ősi értelmezése. Ez a két tényező: a szellemi és testi szövetsége. A pirogot vágás közben tilos elmozdítani. A halotti asztalnál csak két pirog van. A mitikus gondolkodás feltételezte a halott lelkének és testének átvándorlását az alsó és felső világba.

A lakoma rendjét, a szertartásos cselekmények módját, értelmét, a hozzá kapcsolódó mindenféle tennivalót a lakomán már megjelenő, annak egy részén ott lévő suhanc korú gyermekek és ifjak megfigyelik, majd belenőve, a koruknak megfelelő cselekményeket eltanulva pontosan elsajátítják. A náluk idősebbek mindent megmagyaráznak nekik, figyelik, tanítgatják őket, de ugyanígy viszonyulnak az asztalnál ülő idősebbekhez azok, akik olyan korúak, hogy felszolgáljanak nekik.

Ez azonban még csak a szokás menetének elsajátítása. Az ott elhangzott szövegek meghallgatása, megjegyzése, majd később, ha arra érettek, ennek szabad előadása jól megformált világos mondatokban, a gondolatok szép kifejtése egy életre beléjük neveli az ősök tiszteletét, viselt dolgait, az általuk képviselt erkölcsiséget, a legfőbb erényeket. A különböző alkalmakkor rendezett lakomák (szentek ünnepe, események megünneplése, a bármilyen jellegű közösségi akciók elindítása, sikeres befejezése, közösségi és családi események megünneplése) alkalmat adnak a velük kapcsolatos gondolatok felvetésére, józan és megfontolt határozatok kiérlelésére. A közösségen belül az öregek vezető szerepe nem zárja ki azt, hogy a fiatalok ne érvényesítsék elképzeléseiket, felvetéseiket ne vitatnák meg. Ez a kötött rendű lakoma, mint intézmény alkalmas arra, hogy szájhagyomány útján a legtökéletesebben tovább örökítsék a közösség eddig felhalmozott szellemi kincseit.

A lakoma az oszétoknál a régi szokások, hiedelmek gyűjtőhelye, őrzője, és egyben a hagyományok átadásának, a szóbeliség által fenntartott kultúra egyik legtökéletesebb társadalmi intézménye. A hagyományos lakoma szakrális jellege ugyan átalakult, de rendje, formája, külsőségei megmaradtak, és napjainkban is az oszét identitás tudat kifejeződései.

A lakomák során a tósztokban megemlékezhetnek az églakókról  (pl. Uastirdzsi, Uaszilla, Afsati), mitikus hőseikről (pl. Soslán, Batraz, Satana), az orosz-török háborúban vitézül halt hőseikről (pl. Batho), esetenként a félig oszétnak tartott Sztálinról, vagy hősként tisztelt második világháborús lovas tábornokukról Pliev marsallról.  Elbeszélik a hősök tetteit és dicsőítik őket, ezáltal is őrizve az ősi hagyományokat.

A mitikus alakok és környezet történetivé alakult át, a szakralitás belső ereje összefonódott a nemzeti büszkeséggel, s ezt a lakoma formája, lefolyása, egész szerkezete változatlan formában, maradéktalanul közvetíti. Ahogyan nem lehetett egykor a lakomán részt venni és helyesen viselkedni (még vendégként sem) a mítoszok, az istenek, a hősök tetteinek ismerete nélkül, ma ugyanígy nem lehet az oszét történelem ismerete hiányában helyesen cselekedni, illően viselkedni és felfogni a látottakat, megtapasztalt dolgokat.

 

Forrás:

Szabó László: Az oszét asztal felér egy akadémiával. (in: Jászsági Évkönyv, 2007. Szerk.: Pethő L.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.