Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Nart eposz (1. rész)

2012.11.16

A Nart eposz

 

A gyűjtés

A nart eposz, az oszétok nemzeti eposza. Első lejegyzése az 1860-as években történt, a kialakuló értelmiségi réteg jóvoltából. A hősmondák első gyűjtői, lejegyzői az oszét Vaszilij Corajev, Dzsantemir Sanajev és Gacir Sanajev voltak.  V. Corajev az ismert grúz íróval, Daniil Csonkadze-vel
együtt, jelentős mennyiségű folklór szöveget jegyzett le oszét nyelven. A. Sifner akadémikusoroszra fordította, jegyzetekkel látta el és 1868-ban a Tudományos AkadémiaKözleményeiben adta ki. Gacir Sanajev lejegyzéseinek egy része (orosz fordításban) nem jelenhetett meg a szerző életében,  csak 1925-ben látott napvilágot.  «Az oszét népi alkotások emlékei» c. kiadásban az Észak-oszétiai Tudományos Kutatóintézet jelentette meg. Nagy szakértelmet és megbecsülést tanúsított az oszét folklór iránt Vszevolod Miller, az
igen jelentős tudós, nyelvész és folklorista, akinek «Oszét etűdök» c. munkája általánosan megalapozta az oszét nyelv, etnográfia és történelem tanulmányozását. Az általa publikált oszét szövegek között (orosz fordításban, német kommentárokkal) jelentős helyetfoglalnak el a nart hősi énekek.

Fontos korszak volt a teljes szöveg (Dzaudzsikau, 1946) és ennek a verses változata (Dzaudzsikau, 1949) kiadása. Néhány új nart hősi éneket a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Nyelv és Gondolkodás Intézete adott ki («Az oszét eposzból», 1939). Ugyanott jelent meg orosz fordításban és jegyzetekkel a fentebb említett «Ének Artamazról»,amelyet hajdan maga M. Tuganov jegyzett le. A 80-as években már a nyugat-európai közönség is megismerkedhetett a nart eposszal, többek között H. Hübschmann fordítása révén.

2008 óta Kovács J. Béla révén már magyarul is olvasható az oszét eposz.


A háromezer éves nart eposz (oszétul: Narti kaddzsita) a világirodalom legrégibb eposzainak egyike. A Kaukázusban, mintegy évszazada fedezték fel és kezdték lejegyezni a kutatók. Az eposz alaprétege az északkelet-iráni népek - szkíták, szarmaták, alánok - mitológiai hagyománya. Bár az észak-kaukázusi népek szinte mindegyike őriz belőle egy-egy "nemzeti" változatot, az eposz elsősorban az alánok utódai, az oszétok mondáit tartalmazza. A Nart eposz számos motívuma a görög, római és skandináv eposzokkal áll rokonságban. Feltételezhető, hogy az eposzt az oszétok legközelebbi vérrokonai, a jászok a XIV. században még ismerhették.



Keletkezése


Genezisének kérdése igen bonyolult. Gyakorlatilag az Észak-Kaukázus minden népe között elterjedt, jóllehet ezek különféle nyelvi csoportokhoz tartoznak. Emellett, bár az eposz sok témája és motívuma teljesen azonos, a hősök nevei hasonlók (Aszamaz- az oszétoknál, Asamez- az adigéknél, Acsamez- a csecseneknél és ingusoknál; Soslán- az oszétoknál, Szoszruko- a balkároknál, Szoszka Szolsza- a csecseneknél és ingusoknál), minden nép esetében sajátos vonásokkal is rendelkezik, amelyek csak az adott változatban találhatók meg, s jelentősen különböznek mind a részletekben, mind az eposz hőseinek egymáshoz való viszonyaiban. Ez azzal magyarázható, hogy a népi mesélők a monda jellegét és hőseit a saját népeikre jellemző tulajdonságokkal és gondolkodásmóddal gazdagították. Leginkább azonban az oszétokhoz köthető. A tudomány eddig az oszét változatot tárta fel a legalaposabban. John Colarusso, amerikai egyetemi tanár, a nart hősmondák jeles kutatója és kiadója írja róluk:

"Az oszétokat Nyugaton alig ismeri valaki a nyelvészeti körökön kívül - ahol jelentős szerepet játszanak az indoeurópai nyelvek tanulmányozásában -, s ha mégis, az annak köszönhető, hogy tőlük származnak az úgynevezett nart-regék. Ezek a hősi regék stílusukat tekintve átmenetet képeznek a mondák és a mítoszok között, s tulajdonképpen közös kincsei az oszétokon kívül több nem indoeurópai szomszédjuknak, a cserkeszeknek, az ujbukoknak, az abházoknak, illetve bizonyos mértékig a tőlük délre élő szvánoknak és felföldi grúzoknak, a keletebbre élő csecsen-ingusoknak és dagesztániaknak, valamint néhány kisebb török népnek, például balkároknak és karacsájoknak is. Ezeket a színes, bonyolultan szerteágazó, szinte kaotikus regéket nem lehet megdöbbenés nélkül olvasni, mivel nemcsak számos szembeötlő, a részletekre is kiterjedő párhuzamot mutatnak az ősi India és Görögország hagyományaival - ami nem olyan meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a Kaukázus földrajzilag e két nagy civilizáció között helyezkedik el -, hanem hasonló párhuzamokat fedezhetünk fel bennük az Artúr mondakör legendáival is."

Kr. u. a 2. évszázadban Marcus Aurelius császár 5500 szarmata-jazig nehézlovast küldött a későbbi magyar Alföld területéről Britannia provincia határainak védelmére. Monográfiák szólnak arról, hogy velük nemcsak a nart mondák és a motívumkincsük került át Nyugatra, hanem maga Artúr király és a Kerekasztal vitézeinek több ismert alakja is ezek közül származhatott. Colarusso szerint: "...az Artúr-legendakör teljessége ellenére is egy iráni eredetű magra, a nart regékhez hasonló alapokra épül, amire aztán kelta legendarétegek rakódtak, s a Római Birodalom kultúrája is hatással volt a végeredményre, és végül a rég megérdemelt reflektorfénybe állították a kaukázusi nart mondákat, illetve az oszétok és szomszédaik nyelvét, kultúráját."

A kutatók feltételezik, hogy az oszét eposz Kr. e. 8-7. században született, és a Kr. u. 13-14. évszázadok közötti időszakban kezdtek a különálló mondák valamelyik szereplő vagy esemény köré ciklusokká szerveződni. Az írásos források hiányában lehetetlenség teljes képet rajzolni arról, hogyan fejlődött tovább és alakult ki a mű. Csak Hérodotosz és Marcellinus valamint Örményország és Grúzia krónikáinak töredékes adatai alapján alkothatunk képet arról a történeti-kulturális környezetről, amelyben a nart eposz megszületett. Ősi rétegeit V. O. Miller és J. Dumézil tárták fel, és ezek alapján az őket követő nyelvészeti és történeti-kulturális kutatásnak sikerült rámutatnia, hogy a forrásainál nemcsak azok az észak-iráni szkíta-szarmata és alán törzsek voltak jelen, amelyek a mai Dél-Oroszország területén az I. évezredben telepedtek meg, hanem azok is, amelyek a Középső-Kaukázus kobáni kultúráját létrehozták (bronzkor). A monda legősibb szereplőinek nevei (Uarhag, Ahsartag, Urizsmag, Sirdon) iráni (alán) eredetűek. A kutatók számos tematikus párhuzamra mutattak rá a nart eposz valamint a kelta és skandináv legendák között is. Késöbb, a 13-14. században, jelentős tatár-mongol ráhatás érte. A Batraz, Hamisz, Soslán, Eltagan, Sajnag, Marguz nevek mongol és török eredetűek. Azonban, amint V. I. Abajev megállapítja, néhány hős török származású nevétől, s az eposz második rétegéhez tartozó egyes témák, motívumok egybeesésétől eltekintve a mondák abszolút módon eredetiek.

Az eposz tanulmányozása terén V. I. Abajev végzett hatalmas munkát. Ő volt a nart hősmondák kiadásának a tudományos konzultánsa is. Az oszét hősi eposzba oszét nyelven ciklusonként(változataikkal együtt), abban a formában kerültek be a szövegek, ahogy azokat a népi előadóktól lejegyezték, s az orosz fordításban is arra törekedtek, hogy tartalmilag és formailag a legközelebb álljon az eredetihez. Az eposz a nép természetes módján létezett, a megőrzője a szóhagyomány volt. A hősmonda balladaformában keletkezett, a múlt eszményi hőseiről szól.


A nartok

A nart szó eredetével kapcsolatban a tudósok véleménye nem egyezik meg. Egy részük úgy véli, hogy az iráni <<nar>> (férfi) szóból, vagy az oszét <<nae art>> (mi tüzünk), esetleg az ó-iráni <<nrt>> (táncolni) tőből származik. V. I. Abajev oszét nyelvész azt tartotta, hogy a <<nart>> szó a mongol <<nara>> (nap) tőre megy vissza - mert az eposz sok hőse köthető a nap mítoszához. A nart szó ebből a tőből ered a <<-t>> képző hozzáadásával, amely az oszét nyelvben a többes szám jele. Eszerint képzik a mai napig is az oszét családneveket.

A nart egy mitikus sztyeppei nép, melynek tagjai kiváló harcosok, gyakran emberfeletti képeségekkel rendelkeznek, bölcsek, ravaszok, a portyázások és harcok mellett sokat mulatnak. A nartok dicső nép, akiket az oszétok mitológiai ősüknek tartanak. Miután minden ellenségüket legyőzték, elhatározták, hogy az istenekkel mérik össze az erejüket. Büntetésül Isten (Huszau) hét szűk esztendőt küldött rájuk. A nartok azonban nem békültek ki, s választaniuk kellett: vagy korcs utódaik születnek vagy mindnyájan kipusztulnak. A dicstelen élet és a dicső halál közül a nartok az utóbbit választották.

A hősök életformáját a katonai-törzsi közösség határozza meg. Ezért a nart mondák fő témái azok a hőstettek, amelyeket egyik vagy másik hős vadászat vagy hadjárat idején vitt végbe, hagyományos téma a leánykérés vagy az apa halálának a megbosszulása. Az egyik leggyakoribb téma, a nartok vitája arról, hogy ki közülük a legkiválóbb. A vetélkedés formája változó: olykor egy hőstettről kell beszélni, olykor viadalban vagy táncban kell legyőzni az ellenfelet. Nem kevés helyet foglalnak el az istenségekkel vívott harc történetei sem, amelyek a nartok pusztulásáról szóló mondákhoz kapcsolódnak.

A nartok népe három fő nemzettséghez tartozott. Az eposzban mindegyik nemzettség sajátos, csak rá jellemző vonásokkal rendelkezik: a Boratok a gazdagságukkal és szerencséjükkel dicsekednek, az Alagatok az eszükkel és bátorságukkal, az Ahsartaggatok a vitézségükkel. J. Dumézil megállapítása szerint a nartok három nemzettségbe való elkülönítése három szociális funkciónak felel meg. Ezek a gazdasági (a Boratok a nart falu alsó részén éltek és mérhetetlenül gazdagok voltak); a papi (az Alagatok a falu középső részét foglalták el, az ő házukban zajlottak a torok, ott ölték meg az öregeket, ott őrizték a uaszamongot, a nartok csodálatos kelyhét); és a katonai (az Ahsartaggatok a település felső részén éltek, vitézek és hősiesek voltak).

A nartok a történelmi legendájuknak megfelelően a nap gyermekei, az istenek kedvencei, az életüket katonai portyázásokkal, játékos vetélkedőkkel és tömeges táncokban kulmináló áldozati torokkal töltötték. A táncok egyike a simd volt, amely megrázta a földet és a hegyeket, kivívta az istenek ámulatát.


Az eposz háttere


A nart mondákban a valóságot átszövi a művészi átköltés, hiányzik a történelmi események időrendi következetességel történő leírása, azonban a valóság visszatükröződése mind a helynevekben, ahol az egyes események megtörténnek, mind az egyes hősök neveiben megtalálható. Amikor Movszesz Horenaci örmény történész Satanik alán királylány legendáját (V. század) elmeséli, benne a Satanáról szóló nart történet egyes elemei is felfedezhetők.

Szajnag aldar nevében, aki hol a nartok szövetségeseként, hol az ellenségeként lép fel, a kutatók Batu kán titulusának az átformálását vélik felismerni: Batu kán - Szain kán (<<dicső kán>>), Hanzargasz szörny neve pedig, aki sok nartot ejtett fogságba, a <<Hán-Csengesz>> (Dzsingisz kán) elferdített alakja. Ezek mellett a Fekete-tengert, a Kumi síkságot is megemlítik, és olyan népekről, mint a pecsenegek és a teri törökök is szó esik.

A mondák sok motívumában az alánok vagy a szkíták-szarmaták hajdani szokásai és hiedelmei tükröződnek vissza. Így például az arról szóló történetben, hogy miként próbálkoztak az elöregedett Urizsmag megölésével, a szkítáknak arra a szokására ismerhetünk, amikor az öregeiket rituális szándékkal ölik meg. Soslánnak az ellenségei skalpjaiból varrott subája a szkítáknak Hérodotosz által leírt, a csatában megölt ellenségeik megskalpolására emlékeztet, hogy aztán a skalpokkal a lovuk gyeplőjét díszítsék, vagy köpenyt varrjanak belőlük. Amikor Soslán farkasbundát ölt a harc előtt, annak az ősi hiedelemnek a felidézése, amely szerint az állat-totem irhájának a felöltésekor annak vakmerősége és ereje a hősbe száll át.

Oszétia hagyományos kultúrája a Kaukázus hegyei között alakult ki. Az ős-kaukázusiak és az európai sztyeppék nomád civilizációi követőinek: szkítáknak, szarmatáknak és az alánoknak a kulturális szárnypróbáit foglalta magába. A nart hősi epopeák alapvető ciklusainak kialakulása az alán középkor (XIII-XIV. századok) időszakához fűződik. A nartiádák forrásai azonban a Kr.e. III-I. évezredek mélyében tűnnek el. Az oszétok véglegesen a mongol-tatár invázió után, a XV. században telepedtek le a Kaukázusban, váltak a nagy kiterjedésű észak-iráni világ örököseivé; a nartok hősmondái az észak-iráni törzsek, a szkíták és a szarmaták legendáihoz és mítoszaihoz vezethetők vissza. Annál meglepőbb az eposz fő világnézeti alapjainak a stabilitása, hihetetlen értékállandósága. Történeteit akár a távoli szkíta vadállatstílus jeleneteivel is remekül lehetne illusztrálni. Sőt, a szkíta legendák visszatükröződése a mai oszét rituális szertartások gyakorlatában is közvetlenül kimutatható.

A nart eposz mitológiai háttere rendkívül gazdag. Az iker Ahsarról és Ahsartagról szóló történet csak rövidke prelüd a nart eposzból, azonban a kozmogónia legfontosabb elemeire lelhetünk benne. A történet szerint nartok eposzi világa kert formájúnak képzelhető el. A kert az archaikus univerzum megtestesítője, ideális világ, a bűnbeesés előtti éden, amelyet a láthatatlanul jelenlévő istenségek töltenek be. A kert fő kincse a nartok aranyalmafája; a tudás fája, a világfa és életfa, a termékenység valamint az élet erőinek forrása. A fa koronája, törzse és gyökerei az isteni, az emberi és a másvilági, a három szakrális zónát testesítik meg. A felső világ az istenek, az églakók világa. A középső világ a halandóké, az embereké és az állatoké. Az alsó az alvilág. Az aranyalmafa az oszét kultúrát évezredeken keresztül meghatározó kozmogónia modellje. Az aranyalmafa, amely a föld alól nő ki és a végtelenbe tör, az egész nart világegyetem középtengelye, támasza.


Az eposz szerkezete


V. I. Abajev szerint az eposz abban a formában, amiben megőrződött, a hiperciklizációhoz vezető állapotot tükrözi, az egyik oldalról a ciklikus fázisok világos példáival találkozhatunk, a másik oldalról pedig sok még benne az eposszá válás kezdetleges maradványa is. A téma fejlődése a ciklusok belsejében nem mentes az ellentmondásoktól és a következetlenségektől, világosan érzékelhető, hogy az epizódok és motívumok, amelyek egymástól elkülönülve és önállóan léteztek, egyetlen hős vagy történés köré csoportosulnak, és a mesemondónak már nem volt annyira szükségszerű, hogy az ellentéteket kiküszöbölje, a tematikus vonalat pedig következetesen betartsa.

Az eposz négy fő ciklusra osztható:


Ahsar és Ahsartag ciklusa. A főhősei az öregedő nart, Uarhag fiai. A ciklus mondáiban a kutatók az ősi totemisztikus hit visszatükröződését vélik felfedezni. Uarhagnak a nevét az ó-oszét <<uarka>> - farkas szóra vezetik vissza. A többi monda motívumai (a farkas odamegy a haldokló Soslánhoz, Soslán subája farkasbőrből készült), megerősítik a hipotézist, amely szerint a farkast totemállatnak tartották, s tőle származtatták a hősök nemzetségét.
Urizsmag és Satana ciklusa. Ide azok a legnagyobb változtatáson átment történetek tartoznak, amelyek az etnogenezisről szólnak. Urizsmag és Satana, amint ez egyik vagy másik nép származásának a legendáiban lenni szokott - egy anyától származó fivér és nővér. Satana minden nart ősanyjaként jelenik meg.
Soslán ciklusa. A történetek a kőből született hős, Soslán körül csoportosulnak. J. Dumézil szerint a mondák hőse a napisten vonásaitzárja magába, a ciklus pedig a napkultusz tükröződése.
Batraz ciklusa. A főhősben, Batrazban, a viharisten vonásai fedezhetők fel.
Emellett az eposzban kisebb ciklusok is vannak , például a ravasz és intrikus Sirdonról, a zenész Aszamazról, Totrazról stb.


Forrás


     A nap gyermekei - Nartok. Jász-alán hősmondák. Ford.: Kovács J. Béla. Püski Kiadó, Budapest, 2008. ISBN 978-963-9592-50-6
     John Colarusso (ford. és gond.) Nart sagas from the Caucasus. Myths and Legends from the Circassians, Abazas, Abkhaz and Ubykhs. Princeton University Press, USA, 2002.
     Scott Litleton - Linda Malcor: Szkítiától Camelotig (ford. Bihari Gábor, Varga Ferenc). Szkítaszarvas Könyvkiadó. Nyíregyháza, 2005.
     Georges Dumézil: Mítosz és eposz. (tanulmányok, Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1986. (Társadalomtudományi Könyvtár. Vál.és ford. Fridli Judit, szakm. ell. és utószó: Hoppál Mihály).
     V.I. Abajev: A Nart eposz (Ford.: Kovács J. Béla)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.